Kamatdöntés és új inflációs cél: 5,5 százalékon maradt az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank kedden nem változtatott az alapkamaton, az továbbra is 5,5 százalék. A döntés mellett a jegybank azt is bejelentette, hogy középtávú inflációs célját 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti. Az új cél 2028-tól lép hatályba.
A jegybank indoklása szerint a 2,5 százalékos cél közelebb áll az euróövezeti és a regionális gyakorlathoz, és az alacsonyabb inflációs cél támogatja az euróbevezetési feltételek teljesítését is.
Miért csökkentik a célt?
A jegybanki elemzés szerint amikor a környékbeli országok árszínvonala az eurózóna 70 százaléka körül volt – ahol a hazai szint most áll –, azok már 3 százaléknál alacsonyabb inflációs célokat követtek.
Csehország 2010-ben vezette be a 2 százalékos célt, Lengyelország és Románia pedig a 2,5 százalékosat 2004-ben, illetve 2013-ban, 50 százalék alatti árszint-konvergencia mellett.
A hat, eurót nem használó EU-tag közül Svédország 1995-ben állt át 2 százalékos inflációs célra. Dániának hivatalosan nincs ilyen célja, a gyakorlatban viszont szintén 2 százalék, mivel a dán korona árfolyamát 1982 óta az euróhoz rögzítik. Az euróövezetben gyakorlatilag az 1999-es bevezetés óta 2 százalékos az inflációs cél.
Húsz év átlagos inflációja
A 2006 és 2025 közötti húsz évben Magyarországon és Romániában volt a legmagasabb az átlagos infláció: előbbi 4,81, utóbbi 4,66 százalék. A legalacsonyabb Dániában volt, 1,82 százalékkal.
Az euróövezetben és Svédországban egyaránt 2,13 százalék volt az átlag. Lengyelországban 3,36, Csehországban 3,35 százalék volt az átlagos drágulás mértéke.
Nem elég kitűzni a célt – el is kell érni
Az alacsonyabb inflációs cél önmagában nem garancia semmire: az is számít, hogy egy ország hányszor tudta teljesíteni a kitűzött értéket. Az erre vonatkozó adatok azt is mutatják, hogy az euró önmagában nem eredményez fegyelmezett gazdaságpolitikát.
A saját inflációs célja bevezetése óta eltelt időszakban, a vizsgált húsz éven belül az euróövezetben az esetek 50 százalékában haladta meg a valós infláció a célzottat. Ez az arány Svédországban 25, Dániában 30, Lengyelországban 60, Romániában 62, Csehországban 63 százalék volt.
Magyarországon a húsz évből tizennégyben haladta meg az infláció a 3 százalékot, ami 70 százalékos nemteljesülési arányt jelent. A számítás ugyanakkor hozzávetőleges, például nem veszi figyelembe, hogy milyen mértékben haladta meg a valós infláció a célzottat.
Rövid távú áldozat, hosszú távú előnyök
A 2,5 százalékos inflációs célra való átállásnak költsége van: a jegybanki elemzés szerint az egyéves GDP mintegy 0,2 százalékának megfelelő reálgazdasági áldozattal járhat. Az átállás 1,5-2 év alatt mehet végbe.
Hosszabb távon azonban az alacsonyabb infláció kiszámíthatóbb gazdasági környezetet, alacsonyabb nominális kamatokat és finanszírozási költségeket eredményezhet. Ez javíthatja a jövedelmek és megtakarítások reálértékének megőrzését, valamint ösztönözheti a fogyasztást és a beruházásokat, ezáltal támogatva a gazdasági növekedést.