Csak első ránézésre magyarázza a rászorultság a pályázati pénzek szétosztását
A 2010-es években több térségben is jelentős beleszólásuk lehetett az országgyűlési képviselőknek abba, hova kerültek a területfejlesztésre szánt uniós pénzek. A Széchenyi 2020 program 2014–2020-as fejlesztési ciklusában nemcsak azért lobbizhattak, hogy minél több pénz érkezzen a körzetükbe, hanem abba is beleszólhattak, hogy melyik település mire kapjon támogatást. A politikai befolyás nem mindenhol és nem minden időszakban volt egyformán erős, és a források elosztása függött a megyei és települési önkormányzatok szakmai felkészültségétől és érdekérvényesítő képességétől is.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az uniós pénzek tényleg azokhoz a térségekhez és csoportokhoz jutottak-e, amelyeknek a legnagyobb szükségük volt rájuk. Vagyis hogy valóban csökkentették-e a társadalmi és gazdasági különbségeket, vagy inkább oda kerültek, ahol erősebb volt a politikai lobbi.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) az Európai Szociális Alapból (ESZA) finanszírozott projektjei alapján vizsgálva az látszik, hogy az ESZA a társadalmi felzárkózást célzó alap, amely elsősorban a foglalkoztatás javítását, a társadalmi hátrányok ellensúlyozását, valamint az oktatást és a készségfejlesztést támogatja. Ezeknél a forrásoknál különösen indokolt feltételezni, hogy az elosztásukban erősen megjelenik a helyi társadalmi-gazdasági rászorultság. A támogatott tevékenységek – például helyi foglalkoztatási programok, társadalmi felzárkóztatási beavatkozások – tartalmának, célcsoportjainak és helyszíneinek meghatározása több helyi mérlegelést tehet lehetővé, mint az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott, gyakran infrastrukturális beruházások.
A források területi eloszlása az országgyűlési egyéni választókerületek szintjén vizsgálva látványos különbségeket mutat: az egy főre jutó TOP–ESZA-támogatás a vizsgált választókerületek között többszörös eltérést mutat. Első ránézésre több közismerten kedvezőtlenebb társadalmi-gazdasági helyzetű térségben találunk magas egy főre jutó támogatást – például Borsod-Abaúj-Zemplén megye negyedik választókörzetében kiemelkedő ez az érték –, vagyis feltételezhetjük, hogy az ESZA-források elosztásában a rászorultság elve érvényesült.
Az adatok közelebbi vizsgálata azonban már kevésbé egyértelmű képet ad. Az egy főre jutó támogatás és a program kezdetén, 2014-ben mért egy főre jutó személyijövedelemadó-alap között ugyan a várt irányú, negatív kapcsolat mutatkozik, de ez gyenge. A Pearson-féle korreláció értéke –0,2, a rangsorokon alapuló Spearman-korreláció pedig mindössze –0,1. Vagyis bár jellemzően azokba a választókerületekbe jutott több támogatás, amelyekben alacsonyabb volt az átlagkereset, más tényezők is jókora szerepet játszhatnak a források területi eloszlásában.
A segélyezettek ezer lakosra jutó számával lényegében nincs kapcsolat: a Pearson-együttható 0,03, a Spearman-együttható 0,11. Vagyis bár a térképi eloszlás azt sugallhatja, hogy több pénz került a rosszabb helyzetű választókerületekbe, a választókerületek egészét összehasonlítva nem rajzolódik ki erős kapcsolat a társadalmi-gazdasági rászorultság és a támogatási intenzitás között.
Önmagában az, hogy egy körzet mennyire szegény vagy hátrányos helyzetű, nem magyarázza meg, mennyi ESZA-pénzt kapott. Ez nem jelenti azt, hogy a rászorultság ne számított volna, hanem inkább azt, hogy mellette más tényezők is érdemi szerepet játszhattak. Ilyen lehetett például a helyi önkormányzatok és intézmények pályázati kapacitása, a megyei fejlesztéspolitikai prioritások, a munkaerőpiac szerkezete vagy éppen a politikai érdekérvényesítés. Az is elképzelhető, hogy a legrosszabb helyzetű térségek éppen gyengébb intézményi kapacitásuk miatt kevésbé tudták lehívni a számukra elvileg indokoltabb támogatásokat.
Vagyis hiába jutott több pénz a szegényebb körzetekbe, az adatok alapján nem látszik egyértelműen, hogy a források tényleg oda mentek, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk.
Ez a következtetés egybevág az ESZA-finanszírozott pályázatokon és a 2014–2020-as időszakon túlmutató, a magyar kohéziós politika egészét jellemző eredményekkel is. Medve-Bálint Gergő, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének elemzése szerint a legkevésbé fejlett magyar térségek nem kaptak szignifikánsan több támogatást, mint a fejlettebbek 2004 óta, és bár Magyarország uniósforrás-lehívási aránya az egyik legmagasabb az EU-ban, ezek a források nem erősítették meg érdemben a gazdaságot. Vasvári Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának tudományos munkatársa a 2015 és 2018 között önkormányzatoknak jutó támogatásokat vizsgálva arra jutott, hogy a települések társadalmi-gazdasági helyzetének figyelembevétele mellett a polgármester és az adott választókerület országgyűlési képviselőjének politikai kötődése is számított.
