Rekordmagasan kanyargó bringaút nyílt a tátrai Király-hegyen
Szeptember közepén adták át azt a tüköraszfalt bringautat, amely 1950 méter magasra, a Kráľova hoľára, magyar nevén a Király-hegyre kanyarog fel. Az új útvonal jelenleg a legnagyobb magasságba futó kerékpárút Kelet-Közép-Európában.
A bringaút Šumiacról, régi magyar nevén Királyhegyaljáról indul, de a túra az öt kilométerrel keletebbre fekvő Telgártból is indítható, a két települést jó minőségű kerékpárút köti össze a hegy lábánál. Az útvonal hossza 12 kilométer, amelyen 1040 méter szintkülönbséget kell leküzdeni. Az átlagos emelkedés 8 százalék, egyes szakaszokon eléri a 11,6 százalékot.
Lefelé a kanyarokban 30 kilométer/órás sebességre korlátozták a tempót, az egyenesekben a kerékpár 50-60-70 kilométer/órás sebességre is felgyorsulhat. Az üzemeltetők kérik a kerékpárosokat, hogy óvatosan válasszák meg a sebességüket, és vigyázzanak egymásra.
Az út már most rendkívül népszerű: jó időben hétköznap naponta 250-400 kerékpáros használja, hétvégén pedig 600-700-an, sőt néha még többen is tekernek rajta. A bringások fele-kétharmada elektromos kerékpárral vág neki a hegynek. A legnagyobb rásegítéssel, turbófokozatban háromnegyed óra alatt lehet felérni, közepes rásegítő fokozatban egy-másfél óra alatt, de a normál biciklivel gyorsan tekerőknek is legalább ennyi idő kell. Féltávnál egy büfé található, a tetőn álló adótorony épületét azonban lezárták.
A Besztercebányai Önkormányzati Régiótól megtudtuk, hogy tervben van egy büfét és szállást is biztosító turistaház kialakítása a jelenleg műszaki feladatokat ellátó kiszolgáló épület egy részében. Emellett információs pontot alakítanak ki az Alacsony-Tátra Nemzeti Parknak, valamint a Hegyimentő Szolgálat is bázist hoz létre itt.
Aki nem saját biciklivel tekerné fel a hegyet, Šumiacban négy cég is foglalkozik kerékpárkölcsönzéssel. Az elektromos kerékpárok bérleti díja felszereltségtől függően napi 30 és 60 euró között mozog, a gyerekülés plusz 10, a kétgyermekes utánfutó plusz 15 euró. A kikölcsönzött bringákért 100 eurós kauciót kell fizetni, és érdemes előre elintézni a foglalást.
A szlovákiai biciklitúra során a magassági trónról letaszított nagy-fátrai bringautat is megtekintettük, amely az 1574 méter magas Krížna-csúcsra vezet. A hegytetőt két irányból lehet megközelíteni kerékpárral: nyugat felől a 42-es számú Vrchárska kerékpárúton, keletről pedig a Horný Jelenecből induló 2584-es útvonalon. Egyik út sem aszfalt, hanem csak terepkerékpárral járható nehéz terep.
A legtöbben a besztercebányai Turbus küljárattal mennek fel a Kráľova Studňa hegyi hotelbe, és onnan vágnak neki e-MTB biciklivel a csúcsnak. A négy kilométer hosszú, gyakran öklömnyi kövekkel megszórt kerékpárút egy széles, havasi legelőkkel és fenyőligetekkel tarkított hegygerincen indul, elhalad a festői Kráľova skala, azaz Király-szikla mellett, amely 1377 méter magas.
A királyról elnevezett földrajzi pontok az Alacsony- és a Magas-Tátrában sokszor Mátyás királyhoz kötődnek, aki gyakran vadászott errefelé. Ahogy egyre feljebb haladtunk a hegyháton, úgy szélesedett a hegyi panoráma: jól látható volt a Kis-Fátra, az Alacsony-Tátra, a Selmeci-hegység, a távolban pedig a Magas-Tátra hófödte csúcsai is kivehetőek voltak.
A startpontnál 300 méterrel magasabb hegytetőn egy lekerített katonai radarállomás és távközlési adótorony épületegyüttese áll, ahová nem lehet belépni, de mellette több panorámapontról is körbe lehetett tekinteni. A legszebb irány a Nagy-Fátra észak felé elnyúló főgerince felé nyílt, amely egyben a hegység legnépszerűbb túraútvonala is. Hosszas nézelődés és némi frissítő után visszagurultunk a hegyi hotelhez.
Ez a bringatúra teljesen más jellegű volt, mint a Kráľova hoľá útja, ahol sima aszfalton lehetett közlekedni – itt néha annyira nehéz volt a terep, hogy le kellett szállni a bicikliről.