Hiába dolgozik mindenki, mégsem működik a munkapiac
A foglalkoztatási ráta a munkaképes korú (15–64 éves) népességben a 2000-es 56 százalékról 2024-re 75 százalékra ugrott; a munkanélküliség egy évtizede tartósan 5 százalék alatt van; a reálbérek 2010 óta megduplázódtak. Az aggregált mutatók szintjén a magyar munkapiac kiváló állapotban van.
A szalagcímek mögötti valóság azonban egészen mást mutat. A munkaalapú modell nem támogatta, hanem hátráltatta az ország gazdasági és társadalmi fejlődését, az elmúlt években pedig az utolsó tartalékait is felélte.
A 2010 óta tartó foglalkoztatási fordulat nagyrészt extenzív volt: a munkapiaci átalakulás nem organikus módon, a termelékenyebb vállalatok nagyobb munkaerőigénye révén valósult meg, hanem korábban inaktív vagy korlátozottan munkaképes csoportok – főként idősek, nők, alacsony munkaképességűek – bevonásával. A közmunkaprogram csúcsán éves szinten közel 350 ezer ember fordult meg a rendszerben; az 55–64 évesek munkapiaci részvételi aránya 20-ról 70 százalékra emelkedett. A munkakínálati tartalék azonban a 2020-as évek elejére végképp kimerült.
A magyar növekedési modell másik pillére az olcsó munkaerő volt. Ez a modell a jövedelmek tartós emelkedésével fokozatosan kifulladt, különösen úgy, hogy a bérköltségek növekedésével a munkatermelékenység nem tartott lépést. A valós termelékenység 2000 óta kumuláltan mindössze 71 százalékkal nőtt – szemben a reálbérek 150 százalékos növekményével.
A foglalkoztatás és a bérek tartós növekedése ellenére az emberek csak kis számban kerültek jobb munkahelyekre, váltottak könnyebben vagy jutottak előbbre a szakmájukban. Ennek egyenes következménye a szerkezeti feszültségek mélyülése: a munkavállalók kompetenciái, összetétele és földrajzi elhelyezkedése egyre kevésbé felel meg a munkaadók igényeinek. A kereseti egyenlőtlenségek évek óta emelkednek, a diplomás bérkülönbözet és a nemek közötti bérrés kifejezetten magas, a társadalmi mobilitás pedig az 1970-es évek óta nem volt ilyen alacsony.
A munka minősége is gyengén teljesít. A rendszeres távmunkázók aránya csupán 4 százalék, az atipikus foglalkoztatás mértéke tartósan csökken. A magyar munkavállalók közel 40 százaléka dolgozik olyan alacsony minőségű állásban, amelyet gyenge készséghasználat, kevés önállóság és rossz előmeneteli kilátások jellemeznek. A munkaügyi kapcsolatok intézményes szabályozóinak gyengesége miatt a munkáltatók erőfölénye jelentősen nőtt.
A megoldás négy területen összehangolt gazdaságpolitikai fordulatot igényel: a munkamennyiség helyett a munka minőségére fókuszálást; a munkaerőpiaci illeszkedés javítását; a munkapiaci rugalmasság és biztonság egyidejű növelését; valamint a modern és hatékony munkaügyi párbeszéd kiépítését.
A foglalkoztatási adatok látványosan javultak ugyan, de ez nem hozott magával fenntartható növekedést, társadalmi modernizációt és méltó munkakörülményeket. Egy minőségre, innovációra és rugalmas alkalmazkodásra épülő modell következetes megvalósítására van szükség.
