Megasztár-versenyző lopott dalt, a TV2 csak a klipforgatás után vette észre

által Christian M.
Megasztár-versenyző lopott dalt, a TV2 csak a klipforgatás után vette észre

Plágiumbotrány a Megasztárban: más dalát adta elő sajátjaként az egyik versenyző

A TV2 megerősítette, hogy egy másik zenész szerzeményét adta elő sajátjaként a Megasztár egyik versenyzője. Az ügyet jelenleg vizsgálja a csatorna.

A 17 éves Guba Imre a műsorban azt mondta a zsűrinek, hogy saját szerzeménnyel lép színpadra, amelyet az édesanyjának írt. Az előadás annyira megtetszett a zsűri egyik tagjának, Puskás-Dallos Boginak, hogy videóklipet forgatott a dalhoz, amely felkerült a YouTube-ra is.

Később a dal valódi szerzője, Csík Laci a közösségi oldalán jelezte, hogy valójában az ő szerzeményét adta elő Guba Imre, aki erről nem tájékoztatta, és engedélyt sem kért tőle. A zenész szerint a 2019-es, „Gyere, apa, igyunk most egyet” című dalát dolgozta át a versenyző „Gyere, anya, igyunk most egyet” változatban. Puskás-Dallos Bogi Facebook-posztjában arról írt, hogy Guba sem a stúdiózásnál, sem a klipforgatásnál nem jelezte, hogy feldolgozásról van szó. Miután ez kiderült, a videóklipet eltávolították a YouTube-ról.

A TV2 sajtóosztálya a megkeresésre úgy nyilatkozott: a hír igaz, a történtekről sem a gyártó cégnek, sem a csatornának nem volt előzetesen tudomása, az esetről csak azt követően értesültek, hogy a Guba Imre szereplésével készült előválogató adásba került. Az ügyet jelenleg vizsgálják, a versenyzőt érintő esetleges további lépésekről később adnak tájékoztatást.

Ezt is kedvelheted