A siket testépítő, aki a sportba menekült a gyerekkori traumái után
A streamingajánlók sorában ezúttal egy különösen megrázó dokumentumfilm került a kínálatba. Shelley Beattie élete tele volt küzdelemmel, tragédiával és csillogással, így nem meglepő, hogy a testépítőként és színésznőként is ismert nő történetét egy egész estés dokumentumfilm dolgozza fel.
Beattie hároméves korában súlyos halláskárosodást szenvedett aszpirintúladagolás miatt. Gyerekként emiatt komoly kommunikációs és beilleszkedési nehézségekkel küzdött, tinédzserként pedig több nevelőcsaládhoz került. Végül a sportban találta meg azt a biztonságot, amire gyerekkora óta vágyott.
A dokumentumfilm részletesen bemutatja elképesztő sikereit, és azt is, amikor már elege lett a reflektorfényből. Ezután Oregonban lelt otthonra, ahol fogyatékkal élő emberekkel és állatok rehabilitációjával foglalkozott. Életének utolsó szakaszában komoly mentális és egészségügyi problémákkal küzdött, végül 2008-ban öngyilkos lett.
A film különlegessége, hogy egykori barátai emlékeznek vissza arra, milyen is volt ő, és a bemutatót egy siket színésznő, Marlee Matlin vezeti végig, aki rávilágít azokra a nehézségekre, amelyekkel Beattie rövid élete során szembesült.
Possession – SkyShowtime
A feszült, ötrészes thrillersorozat főszereplője egy ambiciózus ügyvédnő, Claudia, aki Jamaicába utazik, hogy a gazdag fehér arisztokrata, Oliver Connaught képviseletében megtámadja egy helyi lakos, Cudjoe East öröklési igényét.
Küldetése azonban váratlan fordulatot vesz, amikor felfedezi, hogy a szóban forgó birtok, Hope Hill, a Connaught család egykori jamaicai ültetvénye, és egy ugyanolyan ház áll rajta, amely rémálmaiban már régóta kísérti őt. Miközben Claudia és Oliver nyomozni kezdenek, hátborzongató felfedezésekre bukkanak a történelmi borzalmak és a jelenkori igazságtalanságok között.
Sikoly 7 – SkyShowtime
A Sikoly franchise hetedik részében nincs új a nap alatt, továbbra is a titkok, torzított hangú telefonhívások és riasztó mészárlások követik a gyilkost. A rendező ezúttal Kevin Williamson, aki egyébként az 1996-os, első Sikoly forgatókönyvét is írta.
Williamson visszahozta Neve Campbell karakterét, Sidney Prescottot, akinek most az a feladata, hogy átadja tudását és tapasztalatát a hidegvérű maszkos gyilkosról tizenhét éves lányának, Tatumnak, mert az iskolatársaira vadászik a fekete csuhás. Courteney Cox ezúttal a producerkedés mellett szereplőként is visszatér a franchise-ba.
Toy Story 5 – Disney+
A Toy Story-filmek generációs élménnyé váltak, érzelmesen és kellő humorral mesélnek a felnövésről, az élet elillanásáról és az elengedésről. A készítők az ötödik részben nem egyszerűen a játékokról akarnak mesélni, hanem arról, hogy a játékok lassan elveszítik a helyüket a világban.
A történet központi kérdése, hogy mi lesz a játékokkal abban a világban, ahol a technológia már sokkal érdekesebb a gyerekek számára. A filmben a hagyományos játékok és az elektronikus szórakozás közötti kontrasztból építenek konfliktust, miközben Woody és Buzz jól ismert párosa ismét egy közös küldetésbe keveredik. A film egyszerre épít a nosztalgiára, miközben azt is bemutatja, hogy vannak olyan dolgok az életben, amikhez feleslegesen ragaszkodunk.
A játszma – RTL+
Fazakas Péter A játszma című, hatvanas években játszódó filmje A vizsga folytatása. A történet szerint Jung András és felesége, Éva a dolgozó népet szolgálják teljes odaadással és feltétlen hűséggel a párt iránt, amiért mindkettőjüket előléptetésben részesítik a politikai rendőrségnél. Ennek tetejébe a főnök hamarosan a Szovjetunióba megy, így Andrásnak remek esélyei vannak a megüresedő pozícióra.
Egyetlen akadálya ennek a szintén lojális és tehetséges kolléga, Kulcsár Emil. Bonyolítja a helyzetet, hogy egy nap András meglát a Pravdában egy Markó Pálról szóló cikket, aki egykor a legjobb kémnek számított, ám pont Andrásék miatt tették ki a szűrét. András tart attól, hogy bosszúra készül, csak az a kérdés, hogy Markó milyen egészségi állapotban van, hiszen elvesztette feleségét, és azóta magányosan él, nem tudják, hogy van-e még benne annyi, hogy valóban bosszút forraljon.