Ólafur Arnalds: Az MI nem veszi el a munkámat és a rajongóimat
Októberben a pécsi Kodály Központban duplakoncerttel tér vissza Magyarországra Ólafur Arnalds, a klasszikus zenét elektronikával keverő izlandi multiinstrumentalista producer. A Falling Apart Together turné hivatalos leírása szerint a koncert kísérlet lesz arra, hogy felszámolja a köztünk lévő távolságot, és olyan hibrid élményt nyújtson, amely lebontja a biztonságérzetünkért felhúzott falakat, és felfedi a bennünk élő emberséget, ami akkor mutatkozik meg, amikor vállaljuk sebezhetőségünket.
Arnalds pályafutását hardcore dobosként kezdte, a metalcore-t játszó Heaven Shall Burn harmadik lemezéhez írt először klasszikus zenét. Számos filmhez és tévésorozathoz készített zenét, például a Felszín című sorozathoz és a Broadchurch harmadik évadához, utóbbival BAFTA-díjat nyert. Zongorázásához fokozatosan egyre több elektronikát kevert, önjátszó zongorákat is épített, 2009 óta pedig Janus Rasmussennel közösen Kiasmos néven is dolgozik.
A koncert előtt arról beszélt, hogyan szeretne interaktívabb élményt teremteni a fellépéseiből. Elmondása szerint a turné előtt a honlapon bárki válaszolhatott egy kérdésre egy olyan pillanatról, ami szerinte túl hamar elmúlt, és a koncertek helyszínén is lesz erre lehetőség. A válaszokat átnézik, megvágják, és néhányat a koncerteken is felhasználnak. Emellett egy egynapos kórus is lesz, ahol a résztvevők egy kórusvezetővel dolgozhatnak, és ez összefonódik a koncerttel.
Arnalds elmondta, hogy a generatív MI, amikor egy modellbe beírunk egy promptot, és az kiköp egy zeneszámot, számára hihetetlenül unalmas, de nem is érdekli különösebben. Szerinte a szerzői jogi vitákról és a zenék engedély nélküli felhasználásáról beszélni kell, de ha valaki szeretne zenét csinálni ilyen eszközzel, azt nem fogja meghallgatni, mert unalmas, és nem is fél tőle, mert nem veszi el a munkáját és a rajongóit.
Hozzátette: az MI egyre jobb lesz, és a következő években akár kreatív is lehet, de a zene többről szól, mint a hangok. Van egy emberi rétege, lelke. Igényes hallgatóként többet akar, mint magát a zenét, meg akarja ismerni azt az embert, aki mögötte van: ki ő, honnan jött, mi a története, mit próbál elmondani. Ez szerinte az egész ötven százaléka, enélkül semmi nem lesz több háttérzenénél.
Ugyanakkor eszközként használva az MI-t más a helyzet. Példaként említette a kanadai DataMind Audio-t, amely betanított modellekkel hangokat ültet át más hangszerre, például egy bögre megkocogtatásának hangját zongorára. Ezt kreatív és érdekes felhasználási módnak nevezte, mert nem zenét csinál helyettünk, hanem lehetővé teszi ötletek megvalósítását. Az ilyen kezdeményezéseket érdemesnek tartja támogatni.
Arnalds arról is beszélt, hogy alkotás közben mindig a kísérletezés a kiindulópont, majd egy ponton egy ötlet vagy vezérfonal követésével vált strukturáltabb megközelítésre. Filmzenéken akkor szokott dolgozni, amikor végez egy albummal, mert ilyenkor fáradt, és a filmes keretek, szabályok és küldetés segítenek újra kreatívnak lenni. A felkérések 99 százalékát elutasítja, és főleg az dönti el, melyiket fogadja el, hogy éppen hol tart az életében.
Videójátékokon is szívesen dolgozna, és kétszer már majdnem elvállalt egyet, egyszer egy nagy PlayStation-játékot, amelynek rendezőivel hónapokig tárgyalt, a Sonyhoz is elment, és mélyen beleásta magát a motorok működésébe. Végül mégis visszalépett, mert érzékeny a játékokra: ezek hatalmas, különálló világok, amelyekben a játékosok 70-100 órát is eltöltenek, de amikor kilépnek belőlük, a világ megszűnik létezni. Nem szerette volna, hogy a zenéje ennyire izoláltan létezzen, és úgy érezte, az adott játékban a zene kontextus nélkül nem működik. Egy ilyen projekt két évet is igénybe vehet, és nem akart ennyi időt tölteni valamivel, ami digitális vákuumban létezik.
Hozzátette: ettől még szeretne videójátékon dolgozni, de annak olyasminek kell lennie, amit tényleg szeretne csinálni, és nem az vonzhatja csak, hogy nagy dolog. Szerinte ennél a projektnél ez volt az elsődleges szempont, ismerte a játékot, látta a fejlesztői videókat, izgatott volt miatta, de közben elfelejtett azon gondolkodni, hogy művészként mi lesz a szerepe az egészben.
