Trump két tévét és egy lapot is kitiltott a Fehér Házból, de a döntés máris visszaütött

által Christian M.
Trump két tévét és egy lapot is kitiltott a Fehér Házból, de a döntés máris visszaütött

Trump kitiltotta a CNN-t, az MSNOW-t és a Politicót a Fehér Házból

Donald Trump amerikai elnök múlt pénteken váratlanul kitiltotta a Fehér Házból a CNN és az MSNOW (a korábbi MSNBC) hírtelevíziókat, valamint a Politico című lapot. A döntést saját közeli tanácsadói is meglepetéssel fogadták. Az elnök a közösségi oldalán közzétett posztjában azzal indokolta a lépést, hogy az érintett médiumok „folyamatosan fake newst” terjesztenek. Néhány perccel később az Ovális Irodában újságíróknak nyilatkozva azt mondta, megunta, hogy fake newst olvas és lát, hozzátéve: „ez egyszerű tiltás, nem akarom őket az irodámban, nem akarom őket itt”. A három médium riportereit másnap már nem engedték be a Fehér Házba, sajtóbelépőjüket visszavonták, és kiküldték őket az épületből.

A helikopterleszálló átadása kudarcba fulladt

Hétfőn Trump átadta a Fehér Ház új helikopterleszállóját, és kisebb beszédet is tartott, amelyről csak onnan lehetett tudni, hogy mozgott a szája – szavait ugyanis egyáltalán nem lehetett hallani. Az ünnepélyes átadót bojkottálták az ilyen eseményekről általában közvetítő nagy amerikai televíziók. Az eseményt a saját kamerájával közvetítő jobboldali Newsmax riportere a hanghiány miatt kénytelen volt félbeszakítani a közvetítést, és megjegyezte: „Ez egy kicsit visszafelé sült el”. A Fehér Ház videócsapata is közzétett felvételt az eseményről, de a háttérben lévő elnöki helikopter motorjának dübörgése azon is teljesen elnyomta Trump hangját.

Szolidaritás és a Trump TV elindítása

Több amerikai lap és nagy képügynökségek, köztük az AFP és a Reuters sem adott ki hétfőn fényképeket az elnök egyik nagy büszkeségének számító helikopterleszálló átadásáról, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a Fehér Házból kitiltott lapokkal, amelyek azonnal pert is indítottak a döntés ellen. A Fehér Ház hétfőn feltehetően erre is reagálva elindította a Trump TV-t, egy éjjel-nappal működő YouTube-csatornát. A Fehér Ház az X-en azt írta, hogy „minden fontos pillanat nem kerülhetett be a tévébe, mostantól azonban igen”. Az nem volt világos, hogy minden fontos eseményt közvetíteni terveznek-e, magyar idő szerint szerda este például Trump egyik márciusi nagygyűlésének ismétlése ment.

A döntés háttere

A több politikai veresége miatt egyre frusztráltabb Trump azután hozta meg a döntést, hogy a csak „élő nyomtatóként” ismert rejtélyes szőke asszisztensnője, Nathalie Harp megmutatott neki több televíziós klipet, valamint legalább egy grafikát a Politicótól. A Wall Street Journal forrásai szerint Harp olyan felvételeket mutatott neki, amelyeken az MSNOW műsorvezetői kritizálták az elnököt. A döntés idején nem volt a Fehér Házban Trump több tanácsadója, köztük Susie Wiles kabinetfőnök sem, akit úgy ismernek, mint azon kevés emberek egyikét, akik képesek visszafogni az elnököt. A döntést megelőző héten az elnököt egyre jobban irritálták a sorozatos rossz hírek: a legfelsőbb bíróság nemet mondott a levélben szavazás korlátozására, a Fed a tiltakozása ellenére megemelte az alapkamatot, egy bíróság nem engedélyezte, hogy a nevét rárakja a Kennedy kulturális központra, fia pedig beismerte, hogy egy orosz oligarcha nagy összeggel finanszírozta az esküvőjét.

Pert indítottak a kitiltott médiumok

A három érintett sajtótermék hétfőn bejelentette, hogy pert indítanak a Fehér Ház ellen a kitiltásuk miatt. Szerintük Trump döntése szembemegy a sajtószabadságról szóló első alkotmánykiegészítéssel, hiszen az elnök egyértelműen azért tiltotta ki őket, mert nem tetszettek neki a tudósításaik. Ezt a sajtó- és szólásszabadsággal foglalkozó szakértők is megerősítették. Jameel Jaffer, a Columbia Egyetem Knight First Amendment Institute igazgatója az AP-nek azt mondta: „Az elnök döntése, amellyel tudósításaik tartalma miatt kitiltja a hírszervezeteket a Fehér Házból, az első alkotmánykiegészítés kirívó megsértése”. A Fehér Ház hétfőn egy közleményben kijelentette, hogy az első alkotmánykiegészítés nem védi azt, hogy a sajtótermékeknek bejutásuk legyen az épületbe és a sajtószobába. Jogi szakértők szerint azonban az 1970-es évekig visszanyúló precedensek alapján a Fehér Háznak nincs sok esélye, mert bár eldöntheti, kit enged be, ha egyszer már megadta az engedélyt, azt nem vonhatja vissza a tudósítások tartalma miatt.

Ezt is kedvelheted