Ellopták egy magyar nő egymilliós kerekesszékét a malagai reptéren
Több mint egymillió forintos kerekesszéket loptak el októberben egy magyar utastól a malagai repülőtéren. Lakatos Emesét leszálláskor már csak a reptéri kerekesszék várta, mert a sajátját egy másik utas elvitte.
Lakatos Emese azután utazott el családjával Spanyolországba, hogy kézi hajtású kerekesszékével megnyerte a Wizzair félmaratonját, és 150 ezer forintos kupont kapott a cégtől.
A család kártérítést szeretne a légitársaságtól. Lakatos Emese elmondása szerint a légitársaság nem ellenőrizte le a cetlit, amit a poggyászra tesznek. A család szerint az egyik reptéri dolgozó látta a kerekesszékkel elrohanó párost.
Lakatos Emese öt évet várt a kerekesszékre, amit nem sokkal az utazás előtt kapott meg. Mint mondta, ilyen széket újonnan öt évente lehet kapni a jogszabály szerint. Ezért most a régi, rossz állapotú kerekesszékével kell közlekednie, amíg nem lesz más megoldás.
A Wizzair azt közölte, hogy a biztonsági kamerák felvétele alapján a kerekesszéket a repülőgép ajtajához szállították, ahonnan azt más utasok vélhetőleg eltulajdonították.
Az ügyben nyomoz a spanyol rendőrség.