Áraink forintban értendők, hitel nincs – Capa Nagydíjat kapott Sivák Zsófi kocsmás sorozata
Sivák Zsófi Észak-Magyarország kocsmáiról készült fotósorozata nyerte el az idei Capa Nagydíjat. A sorozatnak nem mindig ez volt a címe: évekig az Áraink forintban értendők címet viselte, ezzel nyert Pécsi József-ösztöndíjat, valamint Magyar Sajtófotó-díjat a társadalomábrázolás dokumentarista kategóriájában 2021-ben. Öt évvel később a projekt címe már Hitel nincs.
A fotós 2018-ban kezdte el először Heves megyében fotózni azokat a kocsmákat, amelyek még működtek a háromezer főnél kisebb településeken, majd fokozatosan egyre több megyére terjesztette ki a munkát. Ezek a helyek voltak azok, ahol az emberek munka után beültek, ittak, beszélgettek, kártyáztak, dartsoztak, billiárdoztak, meccset néztek, majd hazamentek. Közösségi tér volt az alkoholizmusnak, és alkoholgőzös tér a közösségeknek.
A sorozat a 2010-es évek fordulópontját is dokumentálja: ekkor terjedtek el végzetesen vidéken is a dohányboltok, amelyek az új közösségi terek lettek, csak éppen tér nélkül. A beltéri cigarettázás betiltásával elindult a klikkesedés: a dohányosok kimentek, a nemdohányosok bent maradtak, majd tetszőleges kombinációkban váltották egymást. Egyre többen vették meg az italt a boltban, és itták meg otthon. A fiatalok már nem jártak kocsmázni, sőt, a városba is elmentek otthonról. A közösségi oldalak és az olcsó okostelefonok révén mindenkinek ott volt a zsebében az illúzió, hogy nem marad le sem a világban, sem a baráti társaságából semmiről. A kocsmák elkezdtek bezárni.
A Hitel nincs kocsmáiban az idő megkövült: a dísztárgyak, a burkolás és a bútorok az utóbbi fél évszázadból bármikor származhatnak, és sem az emberek ruhája, sem a sminkek, sem a használati tárgyak nem segítenek beazonosítani a készítés idejét. Sivák képei színpompásak, tele furcsa tárgyakkal, amelyek akár viccesek is lehetnének, ha nem áradna belőlük ennyire a melankólia. A fotós Hevesben nőtt fel, ezért egy percig sem kérdéses, hogy komolyan veszi az alanyait.
„Tapasztalataim szerint az emberek ki vannak éhezve a figyelemre, szóval sokszor már az is elég, ha csak meghallgatom őket. Persze van, aki kevésbé beszédes típus, ilyenkor például megoldást jelenthet a zenegép” – mondta öt éve, a Covid kellős közepén. Vakuval fotózott, ami azt jelenti, hogy senkit sem lesből kapott el, az alanyok mindig tudták, hogy kép készül róluk.
Arra a kérdésre, hogy miért kezdhetett el egyáltalán kocsmákat fotózni, korábban így felelt: „A nevelőapám munka után gyakran betért valamelyik kocsmába, én meg gyerekként mentem utána. Szerettem ezeket az alkalmakat, ilyenkor bármennyi fagyit ki lehetett zsarolni, cserébe meg kellett ígérnem, hogy nem köpöm be anyámnak. Aztán hazaértünk, és egyből köptem. Valahogy belenőttem ebbe a világba.”
A világ, amelybe belenőtt, lassan nincs többé, és lehet, hogy nem kell sok hozzá, hogy már csak ezeken a fotókon létezzen. Hitel nincs, de jövő is alig.
