Lombikprogrammal mentik meg a püspökfürdői tündérrózsát
A Partium egyik legjelentősebb botanikai értékének megmentésén dolgoznak magyar és román biológusok: a püspökfürdői hévízi tündérrózsát laboratóriumi klónozással szaporítják, új mesterséges élőhelyeken tartják fenn, majd a későbbiekben újra megtelepítenék. A Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai Tanszékének munkatársai és diákjai nemrég Nagyváradra utaztak, hogy a helyi egyetem kutatóival közösen, a CleanAIR nevű Interreg program keretében folytassák a faj megmentését célzó munkát.
A Nagyvárad melletti Püspökfürdőn, a hajdani Pece-tóban évszázadokon át Európa egyetlen természetes termálvízi tündérrózsa-populációja élt. A növényt Kitaibel Pál azonosította 1798-ban, a környék flóráját kutatva; a meleg forrásokban virágzó növényt egyiptomi lótusznak tartották, valójában azonban egy különleges tündérrózsafajról, a Nymphaea lotus var. thermalisról van szó. Élőhelye az 1834-es érmelléki földrengés és az azt követő földcsuszamlás után alakult ki, amikor a Bugyogó-forrás vize összefüggő természetes tavat duzzasztott a Pece-patakon. A 19. század második felében Flatt Károly évtizedeken át tanulmányozta a Sebes-Körös völgyét, és a Nílusból hozatott lótuszokkal összevetve igazolta a faj rokonságát, az 1880-as évek végén pedig már a meleg vizű rezervátum védelmét sürgette.
A váradi Pece-tó és a gőzölgő víz tetején úszó fehér virágok a magyar irodalomban is nyomot hagytak, Ady Endre is írt róluk verset. Romániában 1931-ben szigorúan védett természeti műemlékké nyilvánították a területet. Sokáig tartotta magát az az elmélet, hogy a hófehér szirmú, sárga közepű virág a jégkorszak előtti harmadidőszakból itt maradt élő kövület, amely a feltörő meleg forrásoknak köszönhetően élte túl a lehűlést. Ezt a feltételezést az MTA és a Debreceni Egyetem korábbi genetikai vizsgálatai cáfolták: eszerint a növény megegyezik a nílusi tündérrózsával, és valószínűleg a török hódoltság idején vagy a korai fürdőkultúrával került a térségbe. Botanikai, kulturális és ökológiai értéke azonban ettől függetlenül megkérdőjelezhetetlen.
A kétezres évek végén és a 2010-es évek elején következett be a fordulat: a környékbeli üdülőhelyek és magánpanziók mértéktelen, gyakran illegális termálvíz-kitermelése miatt a források hozama drámaian lecsökkent. A Pece-tó vízszintje zuhanni kezdett, 2011 végére a meder szinte teljesen kiszáradt, a maradék sekély víz pedig télen befagyott, ami a fagyérzékeny növény természetes populációjának pusztulásához vezetett. A tündérrózsa gyakorlatilag eltűnt természetes élőhelyéről, azóta kizárólag a kutatók által kimentett, mesterséges medencékben gondozott egyedek maradtak életben.
A magyar–román együttműködés háromlépcsős beavatkozásra épül. A Cristian Blidar által vezetett nagyváradi munkacsoport elsőként in vitro eljárással, steril laboratóriumi körülmények között, szövettenyészetekből sokszorosítja a növényt; a mikroszaporítási technológia kórokozómentes, genetikailag egységes utódokat biztosít anélkül, hogy a megmaradt csekély anyaállományt bolygatnák. A második lépésben új, alternatív mesterséges élőhelyeket hoznak létre, és a Nagyváradi Egyetem kampuszának tavaiban nevelt állományt készítik fel a túlélésre. Mivel a püspökfürdői eredeti források vízhozama továbbra is bizonytalan, a szegedi és váradi kutatók közösen mérik fel a meleg vizű medencék hőmérsékleti és kémiai paramétereit, hogy meghatározzák a hosszú távú fennmaradáshoz és a későbbi visszatelepítéshez szükséges feltételeket.
A kutatásnak van egy harmadik, gyakorlati iránya is: azt vizsgálják, hogyan takaríthatja el a növény a szennyeződéseket a vízből. A kísérletek szerint a tündérrózsa meglepően jól viseli a háztartási tisztítószerekből és mosószerekből hátramaradt vegyszereket, miközben azt is tesztelik, képes-e megkötni a veszélyesebb, sugárzó anyagokat. A kutatók célja, hogy megerősítsék az állományt, új melegvizes élőhelyeket népesítsenek be vele, és a növény természetes szűrőként tisztítsa a Bihar megyei termálvizeket.