Lelökte a lépcsőn az újbudai alpolgármestert menekülés közben egy férfi

által Christian M.
Lelökte a lépcsőn az újbudai alpolgármestert menekülés közben egy férfi

Elszakadt az Achilles-ina: menekülés közben lelökte a lépcsőn az újbudai alpolgármestert egy férfi

Polgárőrként segítette a rendőri intézkedést Kreitler-Sas Máté XI. kerületi alpolgármester, amikor úgy megsérült, hogy meg kellett műteni. Az eset egy Bartók Béla úti lakásnál történt, ahová a rendőröket azzal a bejelentéssel riasztották, hogy egy férfi fogva tart egy nőt.

Az alpolgármester beszámolója szerint a többszöri rendőri felszólításra nyitottak ajtót, a fogva tartott nő kimenekült, a férfi pedig azzal mentegetőzött, hogy csak elszívott egy füves cigit. Amikor a rendőrök emiatt házkutatásba kezdtek, és jóval több kábítószergyanús anyagot találtak a lakásban, a férfi menekülni próbált.

„Egyszer csak nagy lendülettel, izomból megindult kifelé az ajtón, és lelökte a rendőröket a lépcsőn. Én utánanyúltam, és megpróbáltam visszatartani, de engem is magával rántott, és legurultunk 10–12 lépcsőfokot, míg végül négyünknek együtt sikerült egy komolyabb birkózás után nagy nehezen megbilincselni” – mesélte az alpolgármester.

A baleset miatt kórházba került, ahol meg kellett műteni, mert elszakadt az Achilles-ina.

A rendőrök később több mint egy kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, néhány gramm kokaint, több száz műanyag tasakot és több millió forintot találtak a lakásban, a férfi vizeletében pedig THC-t és kokaint mutattak ki. A férfit bevitték a rendőrségre, de az ügyészség 72 óra után kiengedte, és nem kezdeményezték a letartóztatását.

„Konkrétan hamarabb otthon volt, mint én… Úgy, hogy személyi szabadság korlátozását követte el, továbbá egy hivatalos személy elleni erőszakot és kábítószer-birtoklást” – mondta az újbudai alpolgármester.

A kerületi ügyészség az ügyben bűnmegelőzési célú felügyeletet rendelt el. Válaszuk szerint azért nem kezdeményeztek bírói kényszerintézkedést, mert megítélésük szerint nem állt fenn annak törvényi indoka.

„Az intézkedés során kialakult dulakodás miatt – a hatásköri szabályok miatt – a Központi Nyomozó Főügyészség jogosult eljárni” – írta a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője, Rab Ferenc Levente.

Ezt is kedvelheted