Új Resident Evil-film érkezik a mozikba, és nem a megszokott módon
Zach Cregger, a Barbár és a Fegyverek rendezője ezúttal a népszerű videojáték-sorozat adaptációjához nyúlt. A 2026-os Resident Evil főszereplője Bryan, egy szerencsétlen futár, akit Austin Abrams alakít. Bryan kórházak között szállít fontos csomagokat, és a film elején egy különösen fontos szállítmányt kell eljuttatnia a behavazott Raccoon Citybe.
Már az odaúton elüt egy zombihölgyet a havas úton, ezzel kezdetét veszi egy lidérces időszak, amelyben egyre undorítóbb lények próbálnak az életére törni. Bryan nem okos és nem is ügyes, szinte minden helyzetben a legrosszabb döntést hozza, nem az eszét használja, hanem kézzel-lábbal próbál boldogulni. Pontosan úgy viselkedik, ahogy egy Resident Evilt nem szabad játszani, ami a filmet sokszor komikussá teszi.
Egyedi látásmód és videojátékos utalások
A film egy percig sem titkolja videojátékos eredetét: a kameraállások között megjelenik a váll fölötti lebegő szemszög, néha a főszereplő saját szemszögéből dőlünk ki takarásból. Kisebb-nagyobb utalások is helyet kapnak, például az írógép és a dekorációnak használt gyógyítószpré. A leginkább a játék stílusát idézik az apró kiszámíthatatlanságok: sosem lehet tudni, hogy a következő kanyar mögött mi lesz, csápos rettenet, bűzös rohadás, esetleg pár mutáns csecsemő.
A rendező valóban nem finomkodik, amikor belsőségekről van szó, a különböző típusú, valószerűtlen, pont ezért megdöbbentő szörnyetegek mindig hatásosak, amikor felbukkannak. Ez az a horror, amikor hangosan lehet mondani a moziban, hogy „fúj”.
Rövid játékidő és társadalmi mondanivaló
A Resident Evil a mai mozis felhozatalban megdöbbentően rövid, mindennel együtt kilencven perc. Ez pontosan olyan hosszú, amilyennek egy kortárs Resident Evil-filmnek lennie kellene, mert így ki lehet belőle hagyni minden felesleget: traumákat, háttértörténeteket, végtelen magyarázkodásokat. A cselekmény akkor halad előre, amikor Bryannak is muszáj, a minimális magyarázatokat és iránymutatásokat autóban, mozgásban kapja meg, de a történet jelentős részében egyedül van.
Egyedül van a havas úton, ahol csúszkál az autója, egyedül van a kihalt városban, ahol minden félig halott őt szeretné szétcincálni, és egyedül van akkor is, amikor telefonon kellene megmagyaráznia a barátnőjének, hogy miért vállalt el egy ilyen melót, amikor az éppen bejelentette, hogy gyereket vár.
Ahogyan az érdekes vérben, agyban, belsőségben tocsogós szörnyfilmként, úgy sokkal érdekesebb egzisztenciális horrorfilmként is. Az Egyesült Államok privatizált egészségügyében egy béna, felkészületlen futárnak kell szállítania azokat az anyagokat, amik életeket tudnak megmenteni. Azok a futárok, akik hiába szolgálják ki ezt a rendszert, valószínűleg nem is vesznek részt benne, életbiztosításuk sincsen, és amikor megindul a csáplényinvázió, akkor aztán intézhetik maguknak a dolgokat. A Covid-járvány idején a futárokat elengedhetetlen munkaerőknek minősítették, és továbbra is dolgozniuk kellett, megszakítások nélkül.
Creggertől nem áll távol az, hogy amerikai munkaerővel foglalkozik: a Barbár az AirBnB-szektor alatt rejtőző kizsákmányolást testesítette meg, a Fegyverek főszereplői pedig tanárok, rendőrök, építőmunkások. Az teljesen mindegy, hogy a Resident Evil olyan-e, mint a játékok. Inkább azon gondolkodjunk el, mennyire lett a mindennapi életünk Resident Evil.
A Resident Evil csütörtöktől látható a mozikban.
