Budapesten fejek fognak hullani – A máig utolsó VB-meccsünk
1986 telén, a futball-világbajnokságra készülve a magyar válogatott nagy reményekkel indult útnak Mexikóba. Az ország szurkolói szinte biztosan várták, hogy a nemzeti csapat sikerrel szerepel, hiszen a közvélemény és a futballszakma elvárása minimum a továbbjutás volt, ideális esetben pedig a világbajnoki győzelem. A történetek már akkor elindultak, ahogy a média különböző elemzéseket publikált a várható esélyekről.
A csoportkörben a magyarok két ponttal és 2-6-os gólkülönbséggel álltak, a harmadik helyen. A következő mérkőzés a franciák ellen zajlott, akik az Európa-bajnoki cím birtokosaként érkeztek a tornára, egyértelmű céljuk a világbajnoki trófea volt. A mérkőzésre június 9-én, hétfő este került sor. A csapat bizakodott a lehetőségre, hogy egy apró gól talán megrémíti majd az ellenfelet.
Kiss László, aki a francia Montpellier egykori játékosa, úgy vélekedett, hogy ha a mérkőzés elején sikerülne betalálni, az komoly zavarokat okozhatna a franciák játékában. Détári Lajos, a csapat irányítója, szintén optimista volt, fogalmazva: „Okos, lelkes játékkal egy pontra jók vagyunk. Sőt, talán még a győzelemre is.” Ez a hangulat azonban nagyon hamar elhalványult a pályán.
A francia csapat a mérkőzés 30. percében egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést. Innentől kezdve a mérkőzés folyása egyértelművé vált: a magyar csapat próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak. Hiába voltak korábban ígéretes kezdési pillanatok, a franciák tudtak dominálni. A mérkőzés végéig a magyaroknak nem volt visszaút; a kínos 0-3-as vereséggel búcsúztak a világbajnokságtól.
Az eredmény sokkoló hatással volt a hazai média világára is. A lapok egyhangúan megállapították, hogy a válogatott eddigi legjobb teljesítménye is kevés volt a franciák ellen, akik magabiztosan játszottak. „A pályán az történt, amit az ellenfél akart. A csekély, kezdeti önbizalom elmúlt” – olvasható volt a sajtóban. Később a kanadai győzelmet emelték ki, amely valóban feldobta a csapatot, de a francia vereség után a helyzet drámai lett.
A francia sajtó inkább a saját csapatuk sikerére helyezte a hangsúlyt, a szerkesztőségi vélemények az egyértelmű dominálásról szóltak. A francia lapok dícsérték Michel Platiniék teljesítményét, de említették, hogy a franciák talán nem is használják ki megfelelően a magyar csapat gyengeségeit. A népszerű France Football lap írója érzelmes szavakkal fogalmazott a magyarok kalandjáról, megemlítve az egykori legendás játékos, Puskás Ferenc fénykorát és utódainak nehéz helyzetét.
Mezey György, a magyar csapat kapitánya a vereséget követően nehezen viselte a kudarcot, hiszen a válogatott élétől való távozásával nemcsak saját karrierjét, hanem a csapat jövőjét is kérdőjelezte meg. A magyar csapat végül a repülőgépen hazatérve csendben, de a nép előtt megélve a vereség súlyát tudta csak utolsó emlékeiket megosztani. „Ha ez a világbajnokság Európában van, mi gond nélkül besétálunk a nyolc közé” – emelte ki Garaba Imre, aki optimizmusával próbálta enyhíteni a csalódottságot, amit a torna okozott.
A 1986-os világbajnokság mint a valaha volt utolsó vb-meccs hazánk számára, sok kérdést vetett fel a jövőt illetően. A kiesés nem csupán a számokban mutatkozott meg, hanem egy hosszú időre visszaesett a magyar futball hitele is. A forradalmi újítások és a régi sikerek emléke még mindig él, de a közönségnek és a válogatottnak is időre van szüksége a talpra álláshoz. Az élet megy tovább, de a seb a szívben megmarad.
