Meglepetés találkozás a bronz után
Bóbis Ildikó, a tőrvívó, szívfájdalma a 1976-os montreali olimpia bronzérme után egy váratlan látogatónak köszönhetően enyhült. „Soha nem éreztem magam olyan letörtnek, mint akkor, amikor a bronzérmet nyertem. Ám ekkor egy ismerős alak tűnt fel előttem, a szerelmem, Pali. Megígérte, hogy találkozunk, de őszintén szólva, nem hittem benne. Aztán, mint valami csoda, megjelent a csarnokban” – mesélte Ildikó, akinek ez a találkozás meghatározó élménnyé vált az olimpia alatt.
Kétségbeesése még inkább fokozódott, hiszen a verseny során ő volt a befejező ember a tőrcsapatban, és az utolsó asszó előtt nem kapott tájékoztatást a cseréről. A szabályok értelmében a csapat kapitánya, Bay Béla, elfelejtette értesíteni, hogy a francia csapat ellenfele Joslan lesz, nem Trinquet. „Elbuktam, nem tudtam kikecmeregni a gödörből, és nagyon megviselt, hogy nemcsak a saját napomat rontottam el, hanem a csapatét is” – mondta Bóbis.
A családi örökség és a versenyezések súlya
Bóbis Ildikó apja, Gyula, a londoni olimpián nehézsúlyú birkózóként nyert. Bóbis három olimpián képviselte az országot, és míg az előző kettőben egy-egy ezüstérmet szerzett, remélte, hogy Montrealban végre az aranyat is elnyerheti. „Az olimpia előtti években két világbajnokságot is megnyertem, és mindannyian csalódottan távoztunk” – emlékeztetett vissza Ildikó.
A csapat ötödik tagja, Tordasi Ildikó, szintén része volt a kudarcnak, amely végül bronzérmet eredményezett számukra. „Nem voltam jól a páston, és a vereség nemcsak engem, hanem az egész csapatot sújtott” – mondta Ildikó, akinek emlékei között az is szerepel, hogy Montreal a karrierje első nagy sikerének színhelye volt.
Versenyeredmények és a jövő reménye
Montrealban, 1967-ben Bóbis vívta a döntőt a szovjet csapat ellen, ahol egy tus döntötte el a győzelmet. Az olimpiai szereplés után újraházasodott, gyermeke született Simay Pál férje által. Az olimpiai vívócsarnok emlékei azonban nem csak boldogságot hoztak neki, hiszen 1976-ban a bronz megnyerése után nem jutott el a moszkvai olimpiára.
Bár Maros Magda és Kovács Edit, a kanadai küzdelmeken részt vett társai, később tovább versenyeztek, Bóbis úgy érezte, hogy a bronzérme egy kérdéses győzelmet takar, amely a bírói döntések miatt keserű emlék maradt számára. „Ma már tudom, hogy a videóbíró rendszere milyen segítséget adhatott volna nekem abban az időben” – jegyezte meg Ildikó, kifejezve a kiválóság iránti vágyát.
Az olimpiai emlékünnepségek és a múlt összekapcsolása biztosítja, hogy a sportolók, mint Bóbis Ildikó, soha ne felejtjék el a nehezen megnyert érmek mögött álló történeteket.
