Kiseperjük a költségvetésből a volt köztársasági elnökök jótékonysági keretét

által Christian M.
Kiseperjük a költségvetésből a volt köztársasági elnökök jótékonysági keretét

Magyar Péter: kikerül a költségvetésből a volt köztársasági elnökök jótékonysági kerete

A volt köztársasági elnökök jótékonysági célú kerete megszűnik a jövő évi költségvetésben – jelentette ki Magyar Péter hétfői napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A miniszterelnök szavai szerint a régi rendszer utolsó kiváltságait is kiveszik a büdzséből, és példaként említette, hogy a volt államfők fejenként évi sok tízmillió forintos kerete, amelyből alapítványoknak osztogathattak, megszűnik.

A 2027-es költségvetési tervezetben a kormány elkülönített forrásokat a volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásaira és adományaira. A tervezet szerint az idei évhez hasonlóan 2027-ben is fejenként 73 millió forintos állami keretből adakozhatnának civil szervezeteknek és alapítványoknak a volt államfők, Schmitt Pál, Áder János, Novák Katalin és Sulyok Tamás.

A keret azért is került a figyelem középpontjába, mert a miniszterelnök júniusban ígéretet tett arra, hogy megszüntetik azoknak a volt köztársasági elnököknek az életük végéig járó, havi több millió forintos juttatásait, akik nem töltötték ki hivatali idejüket. Ezt a javaslatot eddig nem nyújtották be, Magyar Péter azonban hétfőn azt ígérte, hogy hamarosan teljesítik ezt a vállalást, és az Országgyűlés elé terjesztik a köztársasági elnökök javadalmazását módosító indítványt.

A miniszterelnök a hétvégén megjelent sajtóértesülésre kommentben reagált, és jelezte, hogy január 1-ig még van idő. Hétfőn aztán egyértelművé tette, hogy jövőre nem kapnak jótékonysági keretet a volt köztársasági elnökök.

A hivatalban lévő köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és a volt államfők 2012 óta kapnak éves keretet a központi költségvetésből, hogy az általuk kiválasztott alapítványoknak és civil szervezeteknek adományozhassanak. A jogszabály szerint pályázat útján vagy egyedi döntés alapján határozhatnak a felajánlásokról, és egyetlen korlátot szab a törvény: nem részesülhet közcélú felajánlásban párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet, valamint közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezet.

A jótékonysági keret csak egyike azoknak a juttatásoknak, amelyeket a volt köztársasági elnököknek a törvény szerint biztosít az állam. A volt államfők életük végéig ugyanannyit kereshetnek, mint a mindenkori államfő: ez a házelnöki tiszteletdíj 1,1-szerese, jelenleg bruttó 4,19 millió forint. Az Országgyűlés Hivatala ingatlant is biztosít számukra egyfős személyzettel, emellett életük végéig háromfős titkárságot alkalmazhatnak, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és autó illeti meg őket.

Ezt is kedvelheted