El akart hajtani egy autós a koccanás után, de a károsult taxis belekapaszkodott a motorháztetőbe
Filmbe illő jeleneteket örökítettek meg az Üllői úton kedden délután. A járókelők eleinte azt is hihették, hogy forgatás zajlik, de később kiderült, valós események szemtanúi voltak.
A felvételeken látható, ahogy egy férfi egy autó motorháztetőjébe kapaszkodik, és úgy tesz meg körülbelül száz métert, amíg az autó bekanyarodik egy mellékutcába.
A történtek rekonstrukciója szerint egy nő hátulról nekiütközött egy taxinak. A balesetet észlelve mindketten kiszálltak az autókból, de mivel másként látták a helyzetet, a taxis rendőrt akart hívni.
A taxiban utazó szemtanú elmondta, hogy a nő váratlanul visszaült a kocsijába és gázt adott. A szemtanú állítása szerint el akarta ütni a férfit, aki rémületében ugrott fel a motorháztetőre. Egyik lábával a lökhárítóra támaszkodott, miközben a másik a levegőben volt.
A rendőrség közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást. A férfit a mentők látták el, majd kórházba vitték kivizsgálásra.