Több magyar munkavállalót váratlanul elbocsátottak az iváncsai akkumulátorgyárból

által Christian M.
Több magyar munkavállalót váratlanul elbocsátottak az iváncsai akkumulátorgyárból

Váratlanul több magyar munkavállalót elbocsátottak az iváncsai akkumulátorgyárból

Az SK On Hungary Kft. iváncsai akkumulátorgyárából szerdán váratlanul több magyar munkavállalót elbocsátottak – közölte a LIGA – Ifjúsági Munkás Érdekvédelmi Szervezet (LIMÉSZ) SK On szakszervezeti csoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szakszervezet a hozzá érkezett jelzések alapján arról tájékoztatott, hogy a dolgozók tudomása szerint nem ők lesznek az egyetlenek, a létszámleépítés folytatódhat. A munkavállalói szervezet tájékoztatást kért a tervezett létszámleépítések mértékéről és indokairól. Rámutattak arra is, hogy az azonnali elbocsátás nem felel meg az emberi méltóság követelményének, az esetleges csoportos létszámleépítés pedig a jogszabályok előírásainak.

A vállalat a Telex érdeklődésére közleményben megerősítette az elbocsátások tényét. Mint írták, az üzem működésének az aktuális üzleti feltételekhez való igazítása nehéz, de elkerülhetetlen létszámbeli döntéseket tett szükségessé, az érintett munkavállalóknak megadják a szükséges támogatást, és eleget tesznek a helyi közösséggel szembeni kötelezettségeiknek.

A szakszervezet jelezte, hogy a munkavállalók körében komoly aggodalmat és bizonytalanságot váltottak ki a közelmúlt eseményei. Ezért a munkáltatótól párhuzamosan tájékoztatást várnak az elmúlt időszakban kiszabott, jelentős összeget elérő munkavédelmi bírságok okairól, az érintettek köréről, valamint a biztonságos munkakörülmények megteremtése érdekében tett javító és oktató intézkedésekről. A cégvezetéstől azt kérték, hogy a jövőre vonatkozó tervekről időben, teljes körű tájékoztatást nyújtson, a felmerült problémákat pedig közösen, tárgyalóasztalnál rendezzék.

Az SK On Hungary nemrégiben kétszer is 100 millió forintos bírságot kapott. Augusztusban a munkavédelmi hatóság bírságolta a céget a munkavállalók egészségét és testi épségét veszélyeztető súlyos szabálytalanságok miatt, majd azért büntették újabb 100 millió forintra, mert az engedélytől eltérő működésével talajvízszennyezést okozott. A hatóság elrendelte a szennyezést okozó csővezetékek és aknák, valamint az azokkal megegyező műszaki kialakítású csővezetékek és aknák működésének felfüggesztését.

Az SK On Hungary a dél-koreai SK Innovation érdekeltsége. A cég Komáromban működtet egy gyártóhelyet, ahol elektromos autók számára készít akkumulátorokat, Iváncsa község mellett pedig egy újabb, megközelítőleg 30 GWh kapacitású gyárat létesített, ahol a tömeggyártás 2024 májusában kezdődött. A nyilvános cégadatok szerint az SK On Hungary Kft. komáromi és iváncsai telephelyén 2025-ben 1819 főt foglalkoztatott, míg egy évvel korábban még 2700 főt. A társaság 2025. évi árbevétele 1,182 milliárd dollár (378 milliárd forint) volt 335 millió dollár (107 milliárd forint) adózott eredmény mellett. Az ezt megelőző üzleti évben 985 millió dollár (315 milliárd forint) árbevétel mellett 28,3 millió dollár (9 milliárd forint) nyereséget ért el.

Ezt is kedvelheted