A Volkswagen pénzhiány miatt felfüggeszti az új elektromos Golf fejlesztését
A Volkswagen takarékossági okokból felfüggeszti az új, elektromos hajtású Golf fejlesztését – derült ki egy belső vezetőségi feljegyzésből. A döntés hátterében az áll, hogy a vállalat mintegy 300 millió euróval elmaradt a korábban kitűzött költségcsökkentési céljától.
Thomas Schaefer, a Volkswagen, a Škoda, valamint a Seat és Cupra márkákért felelős vezetője a feljegyzésben így fogalmazott: „Tudom, mit jelent a Golf a Volkswagen és Wolfsburg számára, ezért nem volt könnyű ez a döntés.”
Az új kompakt típus gyártását a VW wolfsburgi gyárában tervezik elindítani 2030-ban, ahol a vele azonos, szintén az új SSP platformra épülő T-Roc szabadidő-autó elektromos változata is készül majd. A hagyományos hajtású Golf gyártását 2027-től Mexikóban folytatják.
A cég vezetői ígéretet tettek arra, hogy az új ID.Golf fejlesztését később újraindítják, így a modell piaci bevezetését sem halasztják el.
A Volkswagen-konszern harmadik negyedéves vesztesége 5,9 milliárd euró volt, ami több mint kétszerese az elemzők korábbi várakozásainak, és többszörösen meghaladja a tavalyi év 1,3 milliárd eurós veszteségét is. Ez egyben a legnagyobb hiány a dízelbotrány 2015-ös kirobbanása óta.
A vállalat a következő években mintegy 100 ezer munkahelyet szüntet meg, az átszervezési tervek miatt pedig fokozódnak a feszültségek a munkavállalókat képviselő IG Metall szakszervezettel, amely január 1-től sztrájkokat tervez.
A dolgozók haragját tovább fokozza, hogy a konszern prémiummárkájánál, az Audinál 4 milliárd dollárt fektetnek be egy Egyesült Államokba tervezett üzem beindításához. A márka vezetője ezt Donald Trump kampányrendezvényén jelentette be, mielőtt az igazgatótanács jóváhagyta volna a tervet, ezért többen a lemondását követelik.