Hatalmas összegeket költött támogatásokra Mészáros Lőrinc vasútépítő cége
A V-Híd Zrt. a 2017 és 2025 közötti időszakban összesen mintegy 21 milliárd forintot fordított támogatásokra – derül ki a vállalat beszámolóiból. A cég a legtöbbet, több mint 11 milliárd forintot 2024-ben szánt ilyen célokra, abban az évben, amikor a magyar építőipar történetének legnagyobb éves nyereségét érte el.
Mészáros Lőrinc érdekeltségei belső iratok szerint nagy összegeket utaltak a fideszes közösségi médiás kampányokat futtató Megafon számára. A legnagyobb donor a V-Híd Zrt. lehetett, amely csak 2024-ben 3 milliárd forinttal támogathatta a Megafont. A vállalat korábban más Fidesz-közeli szervezeteknek is adományozott: 1,8 milliárd forinttal támogatta a Digitális Polgári Köröket szervező alapítványt, és a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak is juttatott pénzt.
A 2024-es támogatási összeg önmagában is kiemelkedő: abban az évben mindössze tíz olyan építőipari cég volt az országban, amelyek teljes nyeresége meghaladta a V-Híd által támogatásra szánt összeget, és ezek közül négy szintén Mészáros Lőrinc tulajdonában állt.
A V-Híd Zrt. és Mészáros Lőrinc építőipari cégei már korábban is az ágazati átlagot messze meghaladó nyereségrátával működtek. Ha a támogatásokra fordított összegeket is figyelembe vesszük – amelyek nem a cégek normál működéséhez kellettek, így tovább javíthatták volna nyereségüket –, a profitráta még extrémebbnek mutatkozik.
Volt olyan év, amikor a V-Híd Zrt. támogatásai és nyeresége együttesen megközelítették a teljes bevétel harmadát, miközben az átlagos ágazati nyereségráta 9,4 százalék volt. Az is előfordult, hogy a vasútépítő vállalat teljes bevételének közel 6 százalékát szánta támogatásokra, miközben az iparágban az átlagos profitráta ennek nagyjából másfélszerese volt.
A vállalat saját bemutatkozása szerint állami és uniós finanszírozású projektekből él, így a többletnyereség is ezekből származhat, és a tízmilliárdos nagyságrendű támogatásokra, köztük a milliárdos politikai célú juttatásokra is ebből költött a cég.