Három holttestet találtak a krakkói támadó lakásában

által Christian M.
Három holttestet találtak a krakkói támadó lakásában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói merénylő otthonában

Egy katonai ruhába öltözött fegyveres szombat délután lövöldözni kezdett a lengyelországi Krakkó belvárosában. A támadásban hat ember meghalt, tizenhatan – köztük rendőrök – megsebesültek. A sebesültek között öt külföldi állampolgár van, magyar érintettségről nem tudni.

Az elkövetőt autós üldözés után meglőtték és elfogták. Kórházba szállították, kritikus állapotban van, kétszer megműtötték. Az egyik rendőr szintén súlyos állapotban van, őt három lövés érte.

Az elkövető otthonában később holttestekre bukkantak. Az ügyben szombat este sajtótájékoztatót tartottak. Donald Tusk miniszterelnök a tájékoztatón azt mondta, Lengyelországban eddig nem voltak ilyen drasztikus terrorcselekmények, és köszönetet mondott a rendőröknek, akik a saját életüket kockáztatva sok ember életét mentették meg.

A miniszterelnök közölte, hogy a rendőrfőnök és a miniszter nemrég arról tájékoztatta, hogy a merénylő házában a drónfelvételek szerint feltehetően halottakra bukkantak. Később megerősítették, hogy két nő és egy férfi holttestét találták meg a tettes otthonában. Tusk szerint valószínűleg a legközelebbi családtagokról van szó. Nem hivatalos információk szerint az áldozatok az elkövető szülei és a húga.

Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter szombat este bejelentette, hogy minden jel arra utal, szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a 24 éves férfi, aki vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert. Hozzátette, hogy ehhez alapos kivizsgálásra van szükség, és eddig minden arra utal, hogy egyedül hajtotta végre az akciót.

A Kiberbűnözés Elleni Központi Hivatal munkatársai is részt vesznek a krakkói támadás kivizsgálásában. Az egység munkatársai többek között azt fogják vizsgálni, hogy az elkövető tagja volt-e valamilyen online csoportnak, megosztott-e radikális nézeteket az interneten, és voltak-e arra utaló jelek, hogy támadást tervez.

Korábban a rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a gyanúsított katonai stílusú ruhát viselt, golyóálló mellény is volt rajta, és egy automata lőfegyverrel lőtt. A rendőrökkel folytatott tűzharcban még azt követően is adott le lövéseket, hogy ő maga megsebesült.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter azt írta, a támadó nem katona, és nem is volt soha köze a hadsereghez. Andrzej Fijolek rendőrfőkapitány a TVN24 televíziónak nyilatkozva arról számolt be, hogy a támadónak volt fegyvertartási engedélye, és a lövéseket feltehetően az egyik engedélyezett fegyveréből adta le. A férfinak korábban nem volt semmiféle rendőrségi ügye.

A 24 éves férfi Krakkótól úgy 200 kilométerre, a 65 ezres Ostrowiec Świętokrzyskiben élt. Az otthonánál az egyik lakótömb lakóit kitelepítették, amíg a hatóságok átvizsgálják a lakást. A TVN24 beszámolója szerint a helyszínen rengeteg rendőr van, és a házához vezető utat kordonnal zárták le. Kierwiński szerint nyilvánvaló okokból ezek a tevékenységek terrorelhárító egységek bevonását igénylik.

November 8-át és 9-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítják Lengyelországban.

Ezt is kedvelheted