iPhone 17 Pro a Rejoy Black Friday első hétvégéjének sztárja

által Christian M.
iPhone 17 Pro a Rejoy Black Friday első hétvégéjének sztárja

Az iPhone 17 Pro lett a legkeresettebb készülék a Rejoy Black Friday első hétvégéjén

A vásárlók fele iPhone Pro vagy Pro Max modellt rendelt a Rejoy Black Friday kampányának első hétvégéjén, és a vártnál négyszer több felújított iPhone 17 Pro fogyott, ezzel ez a típus lett messze a legkelendőbb készülék. A hétvége forgalma meghaladta a 400 millió forintot, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak.

A kampány indulását kiemelt várakozás övezte: több mint tízezren regisztráltak előzetesen, hogy elsőként értesüljenek az akciókról. A reggeli 7 órás kezdés ellenére a kampány első órája bizonyult az úgynevezett aranyórának, amely során közel 100 millió forint értékű rendelés érkezett be a magyar vásárlóktól.

Bár a vállalat az idei Black Friday szervezésekor eleve arra számított, hogy az ügyfelek újabb iPhone modelleket keresnek majd, a társaság várakozásait is felülmúlta, hogy az első három nap legkelendőbb készüléke a tavaly ősszel megjelent iPhone 17 Pro lett – a cég számításaihoz képest négyszer több fogyott belőle.

Minden második vásárló a nagyobb tudású iPhone Pro vagy Pro Max kiadást választotta az olcsóbb alapmodellek helyett. A választást segítette a Klarna kamatmentes részletfizetési megoldásának népszerűsége is: a hétvégén megrendelt készülékek negyedét így fizették ki, ami 25 százalékos növekedés egy normál időszakhoz képest.

Bár a kampány egy hónapig tart, már a nyitóhétvégén több mint 400 millió forint értékű felújított készüléket értékesítettek, ami több mint kétszerese a tavalyi Black Friday első hétvégi forgalmának.

„Black Friday ajánlataink még november 29. délelőtt 10 óráig elérhetőek maradnak, és a trend világos: nem az olcsó alternatívát, hanem adott pénzért minél jobb teljesítményű készüléket keresnek ügyfeleink, különösen ebben az időszakban. Ezt a növekedést egyre inkább a bizalom, az erős márka, a makrokörnyezet emelkedő árszintje és az erős kereskedelmi ajánlatok alakítják” – kommentálta az első napok eredményeit Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője.

A rendelési volumen alapján az első napokban a három éve megjelent iPhone 15 volt a második legnépszerűbb felújított készülék, illetve már nem a régi iPhone 11-12, hanem az iPhone 13 számít a kedvező árú választásnak, így ez a harmadik legnépszerűbb készülék a jelenlegi kínálatból. Az androidos készülékek közül messze a Samsung Galaxy S24 volt az első kampánynapok legnépszerűbbje, e típus példányaira másfélszer több rendelés érkezett a vártnál.

Magyarországon a legnagyobb a növekedés

A Black Friday kampány október 30-án Magyarország mellett Romániában, Bulgáriában és Görögországban is kezdetét vette, de az első három nap eladásai alapján az előző évhez képest Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a forgalom.

Az átlagos kosárérték Bulgáriában volt a legmagasabb, míg a görögöknél a legalacsonyabb. Ennek megfelelően a magyarokhoz és a románokhoz hasonlóan a bolgárok is a modernebb iPhone 15-17 készülékeket keresik, míg a görögök inkább az iPhone 13-asokat.

A piacok abban is hasonlítanak: itthon is az első napok rendeléseinek több mint háromnegyedét csomagautomatába kérték, és a másik három országban is ez a legnépszerűbb kiszállítási mód.

Minőségellenőrzés és garancia

Az ár mellett a platform kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy megbízható és kiszámítható vásárlási élményt nyújtson. A vásárlói értékelés 5-ből 4,7 pont, emellett minden készülék szigorú ellenőrzési folyamaton megy keresztül, mielőtt értékesítésre kerül.

Több mint 200 szervizszakember vizsgálja át a készülékeket, akár 67 hardveres és szoftveres minőségellenőrzési lépésen keresztül. A weboldalon megjelenő termékfotók mindegyike valódi, saját stúdióban készül, így a vásárlók pontosan azt a készüléket láthatják, amelyet megrendelnek.

A vásárlókat két év garancia, 30 napos ingyenes visszaküldési lehetőség, valamint 0 százalékos kamattal elérhető részletfizetési opció várja. A Black Friday kampány november 29-e 10 óráig tart.

Ezt is kedvelheted