Földcsuszamlás Texasban, elsöpörte a demokratákat

által Christian M.
Földcsuszamlás Texasban, elsöpörte a demokratákat

Földindulás Texasban: a demokraták elsöpörték a republikánusok fellegvárát

Texasban 1988 óta először választottak demokrata szenátort, miután a mindössze 37 éves James Talarico nyerte meg a szenátori versenyt. A győzelem annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy május végén a republikánus előválasztáson a több mint húsz éve hivatalban lévő John Cornyn szenátor kikapott a Donald Trump által támogatott Ken Paxton texasi legfőbb ügyésztől.

A republikánus vezetés tagjai hónapok óta figyelmeztettek arra, hogy Paxton jelölésével veszélybe kerülhet a biztosnak hitt republikánus szenátori hely. A demokraták úgy érezték, óriási esélyt kaptak arra, hogy közel negyven év után megszerezzék a mandátumot – és ez be is következett.

Talarico munkásokat támogató, populista kampányával, a függetlenek, a Trumpból kiábrándult latinók és a fekete szavazók támogatásával, valamint a Cornyn mellett álló csalódott republikánusok voksaival nyert. Kampánya középpontjában a korrupció állt, és célkeresztjébe került Elon Musk is, aki több mint 150 millió dollárt költött az államban a republikánus jelöltek, főként Paxton megsegítésére.

Paxtont számos botrány hátráltatta: 2015-ben, nem sokkal legfőbb ügyészi kinevezése után pénzügyi csalás vádjával indítottak eljárást ellene, később saját munkatársai jelentették fel az FBI-nál korrupciós ügyek miatt, és saját párttársai indítottak ellene impeachment eljárást. Tavaly a felesége, a texasi állami szenátus egyik tagja válókeresetet nyújtott be.

„Visszavettük Texast” – mondta Talarico győzelmi beszédében, majd arról beszélt, hogy bebizonyították: a világ összes pénze sem veheti fel a versenyt a texasiakkal, és üzentek a milliárdos adományozóknak, hogy a hatalom az embereké. „Legyőztük Góliátot” – tette hozzá Elon Muskra utalva.

Texasban legutóbb 2018-ban, Trump első elnöksége alatt tartott félidős választáson jutottak közel a győzelemhez a demokraták, de akkor Beto O’Rourke 215 ezer szavazattal, 2,6 százalékponttal kikapott Ted Cruz republikánus szenátortól.

A demokrata Gina Hinojosa nyerte a texasi kormányzóválasztást, ezzel az első latina kormányzója lesz az államnak, ahol legutóbb 1990-ben választottak demokrata kormányzót. A negyedik kormányzói ciklusáért induló republikánus Greg Abbott elismerte vereségét, és jelezte, mindent megtesz a sima hatalomátadásért.

A demokrata jelöltek magyar idő szerint szerda kora reggel nyerésre álltak a kormányzóhelyettesi és a legfőbb ügyészi tisztségért, valamint az állam pénzügyeit, az állami földeket, a mezőgazdaságot és az olajipart felügyelő tisztviselők választásán, illetve a kilenc tagú texasi legfelsőbb bíróság négy helyéért zajló versenyben is.

„Ez olyasvalami, amit évtizedek óta nem láttam, amit egyikünk sem látott évtizedek óta” – mondta Joe Strauss, a texasi állami képviselőház egykori elnöke. „Amit ma látunk, az politikai átrendeződés” – fogalmazott Henry Cuellar demokrata képviselő, aki hatalmas előnnyel nyert meg egy olyan körzetet, amelyet a republikánusok a választás előtt úgy alakítottak át, hogy az biztosan republikánus legyen.

Ezt is kedvelheted