El-Sayed győzelme után üzent Trumpéknak: „hívjatok csak szenátornak”
Abdul El-Sayed, a michigani demokrata jelölt győzelmet aratott republikánus kihívója felett, és ezzel az első muszlim szenátora lesz az Egyesült Államoknak. A jelölt a saját mondatán is jól szórakozott, amikor az alelnöknek üzent.
„J. D., habibi (haver), van abban egy finom irónia, hogy alkotmányosan kötelességed januárban beiktatni engem” – mondta El-Sayed, utalva arra, hogy nemcsak Donald Trump, hanem J. D. Vance is rendszeresen iszlamofób gondolatokat fogalmazott meg vallása miatt.
Vance többek között azt mondta, hogy a demokrata jelölt a „szörnyű és gonosz” képviselője, illetve egy „csoportért harcol a mások rovására”. Az alelnök múlt héten a párizsi erőszakos tüntetésekkel hozta kapcsolatba El-Sayedet. „Garantálom, hogy ha azok a lázadók New Yorkot vagy Detroitot gyújtanák fel, a Hasan Pikerek és az El-Sayedek ott lennének, vezetnék őket és szurkolnának nekik” – fogalmazott.
Donald Trump még ennél is durvábban fogalmazott, ő „dzsihádistának” nevezte a demokratát, illetve azzal is megvádolta az egyik kampánygyűlésén, hogy a „terroristák oldalán áll”. El-Sayed erre azt mondta, hogy Trumpék azt hiszik, hogy ha a nevére és a hitére mutogatnak, akkor nem kell azzal a ténnyel foglalkozniuk, hogy az emberek nem engedhetik meg maguknak a benzint és az élelmiszert.
Győzelme után Abdul El-Sayed Trumpnak is odaszúrt. „Donald, tudom, hogy nehezen ment a nevem kiejtése. Szóval miután J.D. beiktatott, nyugodtan hívj csak szenátornak” – mondta.