Székletszennyezés gyanúja az iskolai menüben, nyolcan kórházba kerültek

által Christian M.
Székletszennyezés gyanúja az iskolai menüben, nyolcan kórházba kerültek

Székletszennyezésre utaló baktériumot mutattak ki az iskolások menüjében, nyolcan kerültek kórházba

Nyolc gyerek került ételmérgezéssel kórházba szeptember 25-én, valamennyien ebéd után lettek rosszul, és mindegyik iskolába ugyanaz a közétkeztetési cég szállította az ételt. Négy gyereket hazaengedtek a vizsgálatok után, de akadt, akinek infúzióra is szüksége volt a Heim Pál Kórházban, és benntartották.

A megbetegedések miatt a Fővárosi Kormányhivatal is vizsgálatot indított. A betegek mintáiban nem találtak kórokozót, de az ételmintákban a megengedettnél magasabb volt a kórokozók száma, és egyes mintákban székletszennyezésre utaló baktériumokat is kimutattak.

A közétkeztetési cég vezetője úgy nyilatkozott, nem náluk került a szennyezés az ételbe. A kórház orvosigazgatója, Fekete Ferenc arról beszélt, hogy a szokványos vírusok (adeno, rota, calici) vizsgálatánál negatívak lettek a minták, de ettől a vírusfertőzés sem zárható ki.

Ezt is kedvelheted