Tóth Balázs: Nagyon csalódottak vagyunk, mert többet érdemeltünk volna
„Nagyon csalódottak vagyunk, mert többet érdemeltünk volna. Az ellenfélnek összesen két helyzete volt, nekünk viszont a mérkőzés elején megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre” – nyilatkozta Tóth Balázs, a magyar válogatott kapusa, miután csapata 0-1-re kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája pénteki mérkőzésén.
Tóth szerint többet érdemelt volna a csapat a vereségnél. A kapus a 77. percben nagyot mentett, amikor szögletre tolta Ihor Krasznopir lövését, de utólag belátja, hogy „semmit sem ért” a védése, „mert azért nem járt pont”.
Pénteken két újonc mutatkozott be a válogatottban, Tóth Milán a szünetben, Jurek Gábor a 62. percben lépett pályára. Előbbi csatár kiemelte a Puskás Aréna fantasztikus atmoszféráját, aztán kitért az 55. percben kihagyott helyzetére is, amelynél egyenlíthetett volna a magyar válogatott.
„Magasan jött a labda, és úgy éreztem, ha leveszem, az ellenfél odaér, ezért egyből ellőttem, így viszont sípcsonttal találtam el, és a kapus könnyen védett” – részletezte a Vasas 24 éves támadója, aki elismerte, a második félidőben sem sikerült az ukrán védelem mögé kerülni, pedig megpróbálták a széleken is, egy az egy elleni párharcokban, illetve a beadásokkal, de a labda valahogy nem találta meg a támadókat.
A magyarok a második fordulóban az északírekkel találkoznak Belfastban közép-európai idő szerint hétfőn 20.45-től.
A magyar futballválogatott rengeteg helyzetet összehozott a Puskás Arénában, de 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. A mérkőzés utolsó percei botrányos jeleneteket hoztak, egymásnak esett a két csapat.