Áll a bál az igazgatói pályázatok körül, Hegedűs a Madách táncosaival pózolt

által Christian M.
Áll a bál az igazgatói pályázatok körül, Hegedűs a Madách táncosaival pózolt

Nyilvánosságra nem hozott pályázatok a Madách és az Újszínház igazgatói posztjára

Feszült várakozással figyeli a színházi szakma és a közönség, kik kerülhetnek két állami fenntartású intézmény, a Madách Színház és az Újszínház élére. A Madách igazgatói posztjára 7, az Újszínház igazgatói posztjára 16 pályázat érkezett, ám a pályázók kilétét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium nem hozta nyilvánosságra.

A transzparens és szakmai döntéshozatalra váró szakma nem repes a minisztériumi titkolózástól, ezért a Partizán péntekre vitanapot szervez, amelyre meghívják mindazokat, akik a Madách Színház, a Trafó és az Újszínház igazgatói székére pályáztak. Néhány név ugyanis kiderült. A rendezvényre meghívták Nagy Ervin államtitkárt és Sipos Imre helyettes államtitkárt is.

Nem véletlenül érintett sokakat érzékenyen, hogy állami fenntartású színházak esetében az illetékes minisztérium nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a pályázók neveit. A Madách és az Újszínház leendő vezetői lesznek ugyanis az elsők, akiknek a pályázatait az újonnan felállított színházművészeti szakmai és eseti bizottság fogja elbírálni. A két intézmény esetében tehát gyakorlatilag abból vizsgázik az új kormány, hogy hogyan áll a kulturális döntéshozatalok folyamataihoz, a társadalmi és szakmai egyeztetéshez, az átláthatósághoz, és egyáltalán: mit tart az állami fenntartású színházak feladatának.

Tarr Zoltán minisztériuma múlt hét óta csak annyit osztott meg a pályázatokkal kapcsolatban, hogy a kiválasztási folyamat a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott keretek és határidők szerint zajlik. Azt nem tudni, a pénteki vitaesten a döntéshozók képviseltetni fogják-e magukat.

Azt sem árulta el a minisztérium, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra az érvényes és érvénytelen pályázatokat beadók neveit, és azt sem közölték, milyen cég, milyen módszertan és milyen vizsgálati szempontok alapján fogja elvégezni a pályázók vezetői kompetenciamérését. A döntést a minisztérium közleménye szerint végül „a kinevezési jogkör gyakorlója hozza meg, a szakmai bizottság véleményének mérlegelésével és a jogszabályi rendelkezések figyelembevételével”. Ez a személy a jelenlegi jogszabályok szerint Tarr Zoltán, aki egyelőre a tárca szűkszavú közleményét leszámítva nem nyilatkozott az ügyben.

Két miniszter a Madách Színházban

A szakmai turbulenciák ellenére nem tartotta magát távol a színháztól Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, aki Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter társaságában vett részt a Madách Színház Evita című előadásának bemutatóján. Ez Tanács Facebook-bejegyzéséből derült ki, a miniszter arról osztott meg egy képet, ahogy „a legegészségesebb és legtáncoslábúbb” miniszter az előadás táncosaival pózol.

Ezt is kedvelheted