Legyen a szilvalekvár az új nutella!
A szilvalekvár egyike a kevés figyelmet és megbecsülést kapó hazai termékeinknek. Nemcsak a hagyománya, de a tápértéke is szép annyira, hogy a modern táplálkozás első alapanyagai között lenne a helye.
A szilva régóta fontos alapterménye Magyarországnak, de nem mindig készítettek belőle lekvárt. Az újkorban még nyersen fogyasztották, és aszalva tartósították. Magostul szárították ki, majd nemcsak édességekhez, de sós ételekbe is használták, például levesekhez, krumplis, babos, káposztás fogásokhoz. A szilvalekvárfőzés szokása sokkal későbbi ugyan, a 18. század végén terjedt el, mégis ez volt a legrégebbi magyar lekvár, a lekvár prototípusa, másból akkoriban még nem főztek ilyesmit.
Bár sokszor hivatkozunk ma a szilvalekvárra úgy, mint egy kevés munkával, egyszerűen előállítható termékre, azért mégsem magától készül el, hiszen a főzése hosszú ideig tart, és a végén, amikor már nagyon sűrű, kevergetni sem árt, ami óriási üstnyi adagoknál nem is annyira egyszerű. Régen közösségi szertartás volt, nagy üstökben, óriási mennyiségben főzték, a szilva akár egy egész napig is a tűzön lehetett, mire a felénél is kevesebbre esett össze, sűrű és vajszerűen kenhető állagú lett. Cserépedényekben tárolták akár évekig, ahol persze egyre inkább besűrűsödött, ezért felhasználás előtt felhígították egy kis meleg vízzel, ha épp úgy volt rá szükség.
Kenték kenyérre, tették főtt tésztára, bélesbe, főztek belőle levest, és kukoricapépet is édesítettek vele. Mivel a cukor drága dolognak számított, nem állt minden háztartás polcán, a kevés édességek egyikét jelentette a szilvalekvár annak ellenére, hogy magához a lekvárhoz sem adtak cukrot. Később lett gyakori tölteléke omlós és kelt kifliknek, buktáknak, derelyéknek, gombócoknak, mindenféle süteménynek. Sokan rájöttek arra is, hogy mennyire csodálatos sós dolgok mellé, például tepertős pogácsához.
A szilva még az idei apokaliptikus nyáron is jól termett, nem megfizethetetlen áron lehet kapni a piacokon. Ideális eszköz lehetne a mai konyhában is egy csomó étel ízesítésére, édesítésére, reggelikhez, süteményekhez, desszertekhez. Természetes cukor, csupa rost, tiszta gyümölcs, szóval magyarázni sem kell, mennyivel jobb a mogyorókrémnél.
Rengeteg édes metélt maradt meg az általános magyar konyhában a grízes tésztától a mákoson át a diósig, de az úgynevezett mocskos tészta regionális maradt, pedig már a neve is figyelemfelkeltő. Egy szilvalekváros metéltről van szó, amit néha megszórnak mákkal vagy dióval, aztán összesütnek, vagy úgy, ahogy van, megeszik. Megdöbbentően jó dolog, és a darás metéltnél még egészségesebb is egy fokkal.
Innen csak felfelé vezet a szilvalekvár karrierje: buktában is sokkal jobb, mint a hitlerszalonna, de kötelező tölteléke a zsíros hókiflinek is. Kerülhet szilvás gombócba olyankor, ha épp nincs szilvaszezon. Lehet keverni muffinokba, kekszekbe, például zabkeksz közepére kanalazni sütés előtt, kásához keverni, palacsintára, gofrira vagy egyszerűen pirítósra tenni, esetleg mogyoróvajas pirítósra az amerikai klasszikus szendvics hazai verziójához. Sokféle olyan süteménytészta létezik, amit lehet ízesíteni vele, például energiagolyókat vagy szezámos-mákos kekszet. Sőt: ha muffinok közepére kanalazunk belőle egy-egy kiskanálnyit, lesz belül egy meglepetéstöltelék.
