Szerdán Ünneplik a Magyar Egészségügy Napját
A Semmelweis Ignác születésnapjához kapcsolódóan, július 1-jén a magyar egészségügy napját ünneplik, ami az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti napot jelent. Ennek következtében az egészségügyi ellátás rendje is változik, tájékoztat a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az ünnepi napon a folyamatos ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók ügyeleti rend szerint fognak működni. Zárva lesznek a háziorvosi, fogorvosi és szakorvosi rendelők, valamint a védőnői tanácsadók és a gyógyszertárak is.
A gyógyszerellátás a legtöbb településen kizárólag a 0–24 órás nyitvatartással rendelkező és ünnepnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak révén lesz biztosítva. Az NNGYK honlapján található gyógyszertár-adatbázis, illetve az Egészségablak applikáció segítségével könnyen nyomon követhetők az aznap nyitva tartó, ügyeletes és készenlétet biztosító gyógyszertárak címei és elérhetőségei, akár település vagy megye szerint is keresve.
A háziorvosi rendelők és gyógyszertárak bejáratánál kötelezően jól látható módon tájékoztatni kell a látogatókat a szolgálati rendről és az elérhetőségekről. A háziorvosi rendelőknek fel kell tüntetniük a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét és telefonszámát, míg a gyógyszertáraknak közzé kell tenniük a legközelebbi állandó nyitva tartású vagy készenléti szolgálatot teljesítő gyógyszertár nevét, címét és telefonszámát, valamint a szolgálati időpontokat is.
Mérgezés vagy annak gyanúja esetén a munkaszüneti nap alatt is bármikor, 0–24 órában hívható az NNGYK Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata a 06-80-20-11-99-es telefonszámon. Itt tájékoztatást kaphatnak a várható tünetekről, az elsősegélynyújtásról és az orvosi ellátás szükségességéről. Emellett a nem sürgős beavatkozást igénylő egészségügyi kérdésekben is elérhető a 1812-es zöld szám, amely szintén 0–24 órában működik.