Tudományos Szenzáció: Partvissal Vakargató Tehén
A tehenek és a tudomány világában rendkívüli felfedezést tett egy kutatócsapat, amely az eszközhasználat új dimenzióit tárta fel. Az emberré válás egyik kulcsfontosságú mozzanataként emlegetett eszközhasználat nemcsak az emberre, hanem más főemlősökre, varjakra, elefántokra és delfinekhez is kapcsolható. Azonban egyes állatfajok, például a szarvasmarhák eddig nem mutatták ezt a viselkedést a tudományos közösség számára. Mostanáig, ugyanis egy új kutatás bemutatta Veronikát, az osztrák tehenet, aki nem csupán partvist használ a vakarózásra, hanem az eszköz használatának egy innovatív formáját démonstrálja.
A friss tanulmány, mely a Current Biology című szaklapban jelent meg, Flachner Balázs írása szerint két biológusból álló kutatócsapat munkáját dicséri. Alice Auersperg, a Bécsi Egyetem biológusa és posztdoktorális kollégája, Antonio Osuna-Mascaró, a kutatás során különös figyelmet fordított Veronikára, miután videofelvételt láttak arról, hogy a tehén botokkal vakarta magát. „Amint megláttam, tudtam, hogy ez nem véletlen” – osztotta meg Auersperg a kutatás kezdetét.
A kutatók élőben is megkedvelték Veronikát, és számos kísérletet végeztek. Partvissal különböző pozíciókban kísérleteztek, figyelve, hogy a tehén melyik végét és hogyan használja a vakarózás során. Az eredmények rendkívül érdekesek voltak: Veronika intuitív módon választotta ki a testrészének megfelelő végződést, ezzel részletesen bizonyítva az eszközhasználat rugalmasságát. Amikor a hátát vakarta, a sörtés részét preferálta, míg érzékenyebb testrészein, például a tőgén a nyelet aplikálta.
Ez a típusú eszközhasználat a tudósok állítása szerint az állatvilágban rendkívül ritka, eddig hasonló viselkedést csupán csimpánzoknál dokumentáltak. Osuna-Mascaró azt is megjegyezte, hogy Veronika kizárólag a saját vakargatására használja a partvist, ami alacsonyabb szintre helyezi eszközhasználatát, mint ha más állatokkal vagy tárgyakkal kísérletezne. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a tehén a szájával használja az eszközt, ami fizikai korlátait meglepően ügyesen tudja kompenzálni.
A kutatás továbbá rávilágít, hogy Veronika háziállatként más környezeti és szociális háttérrel rendelkezik, amely elősegíthette ezt a viselkedést. A vadon élő szarvasmarhák általában nem élik meg azt a kort, amit Veronika, ráadásul a nyitott területek elérésére sincs lehetőségük, és ritkán találkoznak olyan környezettel, ahol különféle tárgyakkal kísérletezhetnének. A kutatócsapat arra törekszik, hogy felderítse, milyen környezeti és szociális feltételek kellenek ahhoz, hogy az állatok között ez a viselkedés megjelenjen. Mivel valószínű, hogy ez a jelenség szélesebb körben elterjedtebb lehet, mint eddig gondolták, a kutatók új távlatokat nyithatnak az állatviselkedés és az intelligencia vizsgálatában.
