Tízezernél is többen neveztek a hétvégi budapesti maratonira
Az idén 41. alkalommal megrendezett budapesti maratoni futáson a nevezők száma átlépte a tízezret. Negyven éve még csak pár százan indultak a versenyen.
„Beleremegek” – mondta az adatra reagálva Kocsis Árpád főszervező, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
A magas létszám miatt a szervezők 50 ezer liter vízzel, 250 kiló szőlőcukorral és két tonnánál is több banánnal készülnek.
Szombaton elsősorban a családi jellegű futásokat rendezik, valamint az iskolai váltókat, vasárnap lesz a maratoni.
A szervezők arról is tájékoztattak, hogy a mezőny záróvonalában seprűs- és locsolókocsik, valamint szelektív hulladékszállítók dolgoznak, a frissítőpontok környékét pedig a BudaSkate SE gyorsasági görkorcsolyázói takarítják el. A mezőny elhaladása után alig néhány perccel már tiszta, a gépjárműforgalom számára azonnal és biztonságosan használható aszfaltot adnak vissza a városnak.
A Pázmány Péter sétányt már szombaton reggel hattól lezárják, a Budai alsó rakparton a Dombóvári út és a Halász utca között héttől fél háromig nem lehet közlekedni.
Vasárnap még több útlezárásra kell számítani, a BKK járatai terelt útvonalon járnak.