Extrém idő miatt lefújták a török ultrakerékpáros versenyt, amin magyar versenyző vezetett
Borsos Benedek állt az élen a törökországi Taurus Mountain Race ultrakerékpáros versenyen, amikor a szervezők biztonsági okokból leállították a rendezvényt. A magyar csapat közösségi oldalán megjelent beszámoló szerint a magyar versenyző az első helyen állt a leállítás pillanatában, hivatalos eredményről azonban a szervezők még nem kommunikáltak.
„A lezárás ebből a sztoriból kimaradt. Készen álltam bármin átmenni, de erre most nem volt lehetőség. Nehéz elfogadni” – mondta Borsos Benedek a versenyről.
Borsos Benedek a KLND támogatott versenyzője és az ultrakerékpározás hazai nagykövete. Három napon át vezette az első Taurus Mountain Race-t, és kész volt elmenni a célig, eddigi legnagyobb győzelméig, de természetesen elfogadta a döntést – írták a csapat oldalán.
A Taurus Mountain Race-t először rendezték meg ezen a helyszínen. A rajt október 14-én volt Antalyában, közel 250 versenyző indult. A csapat közlése szerint óriási érdeklődés övezte a versenyt, a világ legjobb ultraversenyzői álltak rajthoz.
Borsos Benedek az első naptól Justinas Leveikával, az ultrakerékpározás szupersztárjával vívott óriási küzdelmet. Ketten magasan kiemelkedtek a mezőnyből, a 885. kilométerig közel 100 kilométert vertek a harmadik helyezettre.
Közben azonban a Taurus-hegység magaslatain extrém időjárás alakult ki: nagy mennyiségű csapadék, 100 km/óra feletti széllökések, hideg és rossz látási viszonyok zavarták a versenyzőket. Földcsuszamlások zárták el az útvonalat, a szervezői autók elakadtak a sárban.
A Borsos Benedekéket üldöző élmezőnyből négyen mentést kértek, az értük induló mentőautók is alig értek fel a hegyre. A szervezők biztonsági okból törölték a versenyt, az utolsó 500 kilométer elmaradt.