Egy vékony drót a kapaszkodó a hírhedt bolgár késpenge-gerincen
Főszereplőként az adventuristák szívét megdobogtató bulgáriai hegyek várták a baráti csapatot, köztük én is, hogy kalandos utunkat megkezdjük. A Koncseto-nyerget, avagy Csikó-nyeret, mely hírhedt meredekségével figyelemre méltó kihívást jelent, nem véletlenül csak a legbátrabbak mernek átkelni rajta. Az út kezdetén Máté, túravezetőtársam, komoly figyelmeztetése, miszerint „fő a biztonság, Gábor!”, már önmagában is sejteket ébresztett a kaland éles izgalmaiból.
A híres gerincet egy függővágynak tűnő drótkötél biztosította, amelyhez igyekeztem ahogy tudtam, kapaszkodni. A mélység, amely mindkét oldalon várt, igazi adrenalin-löket volt. Szerencsésen találkoztunk jó idővel; a sziklák nem voltak fagyosak, és a felhők is csak játékosnak tűntek, ahogy körülölelték a látóhatárt. Célunk a Vihren csúcsa volt, Bulgária legszebb hegyének koronaékszere, mely 2914 méterével hirdeti magának a Balkán térség uno.
Az első napunk a túra „bemelegítésével” indult. A Szuhodolska-patak zöldellő völgyében haladva, a csodás növényzet és a fák árnyékában a természet felfedezése új dimenziókat nyitott meg előttünk. Kb. öt kilométeres, 750 méter szintemelkedésű szakaszunk végén megérkeztünk a Javorov menedékházhoz. Az épület mellett található kút, és egy plakát Todor Zsivkovképével, Bulgária Kádár Jánosaként, ironikus üzenetei emlékeztettek a történelemre.
A Javorov menedékház kicsit megviselt, de az árak barátságosak voltak: 20 eurónál kevesebbért átsegített az éjszakán. Az étkezőben helyi specialitásokat, mint csorba levest és sopszkas salátát kóstoltunk meg, ami a nap végén igazán jól esett. A kommunikáció nyelvi akadályai között a Google-fordító volt a legjobb segítőtársunk.
A következő napunkat a völgy felfedezésével töltöttük, a tavaszi frissesség a levegőben hatalommal bírt, ahogy fenyőerdők váltakoztak borókás területekkel. Szhellyel ezer kilátás nyílt a Pirin hegység csodálatos tórendszerére. Az időjárás jó hangulata lehetővé tette, hogy feldolgozzuk a fáradalmainkat, miközben a kristálytiszta gleccsertavak mellett haladtunk.
A legmagasabb pontok kiérlelt kiapadhatatlan látványa mellett a Koncseto-gerinc izgalma és veszélye a lépéseinket irányította. Az út nehézsége abban rejlett, hogy a keskeny ösvény eltérő sziklaformációkon helyezkedett el, ami a járásunkat igazi balettá alakította, így figyelmem a kamera és a természet határvidéke között ingadozott. Az adrenalinfokozó kihívások közepette sokszor szembesültünk a magasság és a mélység erőfeszítéseivel.
Mire a főcsúcsra értünk, az időjárás ismét meglepett minket, a felhők burkoltak el minket és csak ki kellett várnunk, míg a viharisten, Vihren, kegyeit nem irányzóan elengedte felénk. Miután letudtuk ezt a megpróbáltatást, féléves közös tapasztalatunk jutalma a menedékházban helyet foglaló, kiadós helyi étkezés volt.
Az utolsó napunk pihentető, de nem kevésbé izgalmas volt, hiszen a Demjanica-völgyben való sétánk során új tájak és élményfaktorok vártak ránk. A túra során kulcsfontosságú volt az ösvény nyomvonalának megválasztása, amely a komfortérzetünket alapvetően befolyásolta.
A Balkán, mint földrajzi régió lenyűgöző történelemmel és természeti csodákkal bír, számunkra pedig egy új, felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. A túra, amely a Pirin Nemzeti Park szívében zajlott, múltat és jelent, a természet és a barátság megerősítésének csodálatos felemelő pillanatait teremtette meg számunkra.
