Török Gábor: Úgy néz ki, hogy talán a kormányzó párton belüli politika is visszatér
„Emlékszem, amikor Magyar Péter feltűnt, akkor az volt az elemzői mondás, hogy végre visszatért a belpolitika. Most meg úgy néz ki, hogy talán a kormányzó párton belüli politika is visszatér” – írta Török Gábor a Facebook-oldalán.
A politológus szerint nem teljes az egyetértés a kormányzó Tisza Párton belül, vagy legalábbis vannak árnyalatok. Ezt három olyan szövegrészlettel illusztrálja, amely a legfőbb ügyészi posztra jelölt Szathmáry Zoltánról szól.
Az egyik Magyar Péter bejegyzése, amelyben a miniszterelnök azt írta, hogy „nem látjuk biztosítottnak, hogy a jelölt megszerezheti a Tisza-frakcióban a megválasztásához szükséges többséget.” A miniszterelnök ezt mondta a sajtónak is.
Nagyjából ugyanebben az időben a Tisza-frakcióvezetője, Bujdosó Andrea ehhez képest jóval diplomatikusabb volt, azt írta, hogy a frakció még nem hozott döntést a jelölt támogatásáról. Míg egy a Telexnek nyilatkozó tiszás képviselő azt mondta, hogy nem tudja, hogy Magyar Péter miért nyilatkozta azt, hogy nem látja esélyesnek, hogy megválassza legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt.