Magyar Péter: A Tisza-frakció nem támogatja Szathmáry Zoltán jelölését a legfőbb ügyészi pozícióra
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, nem támogatják Baka András köztársasági elnök jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a legfőbb ügyészi pozícióra. „Tisztelettel kérjük, hogy állítson új jelöltet, hogy mielőbb megválasztható legyen az új legfőbb ügyész” – üzente Magyar Péter az államfőnek a Facebookon.
Baka András hétfő délelőtt jelentette be, hogy Szathmáry Zoltánt jelöli a legfőbb ügyész megüresedett posztjára. Szathmáry korábban a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályánál főosztályvezető ügyészként, mellette pedig a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség büntetőjogi fellebbviteli főügyészhelyetteseként dolgozott.
Az államfő a hétfői parlamenti ülés előtt napirend előtt szólalt fel, és azt mondta, szerinte az ügyészség társadalmi és szakmai megbecsültsége mélypontra jutott, és az ügyészség egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése azt a látszatot keltette, hogy az ügyészség politikailag nem független. „Az a közvélekedés, hogy bizonyos szint fölött megakadt a büntető igazságszolgáltatás” – mondta Baka.
A köztársasági elnök elmondása szerint hosszú, széles körű szakmai konzultációt folytatott a legfőbb ügyész lehetséges személyéről, és arra jutott, hogy az ügyészi szervezet magasabb szintjéről kell valakit választani. „Alulról, kívülről, külföldről nem lehet kibogozni” sok ügyet, ami jelenleg is zajlik. Baka mindenkit óva intett attól, „látszólag egyértelmű, vagy éppen a nyilvánosság előtt a leghangosabban és leggyakrabban ismételgetett álláspontok alapján alkossanak véleményt, és döntsenek a legfőbb ügyész személyéről és az ügyészség jövőjéről.”
Magyar Péter a parlament hétfői ülése után egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a rendelkezésükre álló információk alapján nem látják biztosítottnak, hogy a Tisza-frakció részéről „akár a kétharmados, akár a feles támogatást meg tudja szerezni” Szathmáry Zoltán. Szerinte „ha most kérdezik, akkor nem látjuk esélyét annak, hogy a jelöltet a Tisza-frakció meg fogja választani”.
A Sándor-palotát megkeresték azzal kapcsolatban, hogy meglepte-e őket a miniszterelnök reakciója. Egy mondatban válaszoltak: „A Sándor-palota nem kommentálja az értesülést, mindazonáltal a köztársasági elnök fenntartja az Országgyűlésben elmondottakat.”
Hétfőn Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője azt mondta, a következő frakcióülésen fogják megvitatni Baka jelölését. Ekkor még úgy nyilatkozott, hogy a Tisza-frakció várhatóan nem fog jövő hétfőig döntést hozni a legfőbb ügyész támogatásáról, Bujdosó szerint nem volt tervben, hogy a héten még egy frakcióülést tartsanak.
Egy tiszás parlamenti képviselő névtelenséget kérve azt mondta, hogy a hétfői frakcióülés közben tudták meg, hogy kit javasol legfőbb ügyésznek Baka András államfő. Ő akkor hallott először Szathmáry Zoltánról, nem is tudta, hogy kicsoda. A miniszterelnök akkor azt mondta a frakciónak, hogy később még beszélni fognak erről, megnézik ezt a kérdést.
Szathmáry jelölését hétfőn bírálta Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke: szerinte Polt Péter kabinetfőnöke, Nagy Gábor Bálint után most Polt osztályvezetője következik, így „az ügyészség működésében érdemi változás nem várható! Marad a Polt-féle csapat!”
Ha a parlamentben nem kap kétharmados támogatást a legfőbbügyész-jelölt, akkor a köztársasági elnöknek új jelöltet kell választania, de arra is van lehetősége, hogy másodszor is ugyanazt a személyt jelölje.