Orbán Viktor lehet az ENSZ következő főtitkára?
A Wall Street Journal vasárnapi értesülései szerint elképzelhető, hogy az amerikai kormány Orbán Viktort javasolja az ENSZ-főtitkári posztra. A lap három különböző országból származó forrásai szerint Donald Trump kormánya a volt magyar miniszterelnököt jelölheti a tisztségre.
Az értesülések szerint az Egyesült Államok mellett Oroszország és Kína is támogatná, hogy Orbán legyen a közös jelöltjük. A lap egyik külügyi forrása úgy fogalmazott: amikor az Egyesült Államok, Oroszország és Kína ugyanazt akarja az ENSZ Biztonsági Tanácsában, akkor általában el is érik a céljukat. A forrás szerint a 15 tagú testületben legalább nyolcan biztosan Orbánra szavaznának, de akár tíz szavazatot is kaphatna.
A Wall Street Journal szerint amerikai tisztviselők megbeszélésein folyamatosan felmerült Orbán neve lehetséges jelöltként, egy ponton pedig feltették a kérdést, hogy miért ne ő legyen a befutó. Elhangzott, hogy olyasvalakit szeretnének a posztra, mint Orbán, amivel kínai és orosz kollégáik is egyetértettek. Bár ellene szól, hogy a Putyin-féle diktátorok védelmezőjeként tűnne fel, ugyanakkor „a MAGA-konzervatívok álomjelöltje” lenne a migrációval kapcsolatos álláspontja, valamint a liberálisként elkönyvelt civil szervezetekkel és a sajtóval szembeni lépései miatt.
A lap információi szerint konkrét megkeresés is érkezett Orbán felé az amerikaiaktól, hogy felmérjék, mennyire érdekli a pozíció. Orbán nyitottnak mutatkozott, de csak akkor szállna versenybe, ha biztos a győzelme. A volt miniszterelnök nem kommentálta a Wall Street Journal értesüléseit.
A jelenlegi főtitkár, António Guterres mandátuma december 31-én jár le. Lana Nusseibeh a múlt héten jelentette be, hogy versenybe száll a posztért. Az értesülések miatt megkeresték Orbán sajtófőnökét, Havasi Bertalant is.