Rekordrészvétel a szerbiai választáson – hatalmas sorok a külképviseleteken is
A választásra jogosultak 64,89 százaléka adta le voksát vasárnap 18 óráig a szerbiai előrehozott parlamenti választáson, míg a legutóbbi, 2023-as választáson ugyaneddig az időpontig 51,4 százalék ment el szavazni. A részvétel a külképviseleteken is kiemelkedően magas volt: több külföldön élő olvasó számolt be kígyózó sorokról a szerb nagykövetségek és konzulátusok előtt.
Két egyirányú sor Münchenben, mintegy 500 méter hosszan
A müncheni szerb konzulátusnál két bejáraton keresztül engedik be az embereket a szavazóhelyiségbe, így két sor alakult ki két irányban, de annyian voltak, hogy a háztömb túlsó sarkán összeért a két sor vége – számolt be egy Münchenben élő olvasó. Becslése szerint a sor nagyjából 500 méter hosszú volt, ráadásul az időjárás nagyon barátságtalan volt: esett az eső és viharos szél fújt.
Oslóban kevesebb helyszín, többen utaztak repülővel szavazni
Egy oslói olvasó arról írt, hogy szerb feleségével 5 fokos esőben mentek el szavazni, és jókora sor állt a nagykövetség előtt. Korábban 3-5 norvégiai helyszín is volt, most csak Oslo, így a sor is látványosabb lehet. Sokaknak az 1600 kilométer hosszú országon belül is repülőre kellett szállniuk, csak hogy szavazhassanak. A beszélgetésekből úgy tűnt, mindenki az egyetemisták listájára jött szavazni – tette hozzá. Valakik zenéltek egy kapualjban, egy család pedig a szemközti házból egy fazék kávéval vonult ki, hogy fűtse az embereket és a hangulatot.
A diaszpóra szavazását nem könnyítette meg a hatalom
Európa méretű országokban is alig jelöltek ki szavazóköröket. Kanadában például csak Ottawában és Torontóban lehet szavazni, így aki Vancouverben akar voksolni, annak 4000 kilométert kell utaznia. Ugyanez a helyzet Ausztráliától az Egyesült Államokon át Franciaországig, ezért civilek létrehozták a VoteBnB platformot, ahol emberek fuvart és szállást ajánlottak fel egymásnak a szavazás napjára. Az Instagram is tele volt olyanok posztjaival, akik több ezer kilométert repültek csak azért, hogy a legközelebbi helyen szavazhassanak.
Szoros küzdelem, szabálytalanságokról szóló beszámolók
A vasárnapi szerb választásoknak nagy a tétje, szoros küzdelem várható: Aleksandar Vučić és a 2024-es újvidéki előtetőomlás után indult tüntetésekből kinőtt Egyetemista Lista is győzelemre készül. A szavazás napján a Vajdaságban járva azt tapasztalták a tudósítók, hogy van ugyan az emberekben vágy a változásra, sőt optimizmus is, azonban sok helyről számoltak be szabálytalanságokról, szavazók gyanús mozgatásáról, fenyegetésekről, sőt a hírekben szavazók megveréséről is. A Vajdaságban megfigyelőként szerepet vállal a magyarországi parlamenti választáson civil aktivitásával már bizonyított DE! Akcióközösség is.
Tizenkét év hatalmon, négy egymást követő választási győzelem
Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) zsinórban négy választást nyert, ő maga Szerbia kormányfőjeként, majd államfőjeként összesen 12 éve van hatalmon. Vučić, aki most az elnöki tisztségből ismét a miniszterelnöki székbe készül, két éve nem tudja visszaszorítani a rendszerét korrupcióval vádoló tüntetőket. Mostanra az Egyetemista Lista (SL) pártszövetségként is valódi kihívóvá vált, és az előrehozott választáson arra készül, hogy megdöntse Vučić rendszerét.