Győzelmi mámor Szerbiában: végre távoznak a bűnözők, szabadok vagyunk

által Christian M.
Győzelmi mámor Szerbiában: végre távoznak a bűnözők, szabadok vagyunk

Győzelmi mámor Szerbiában: „Végre elmennek ezek a bűnözők, szabadok vagyunk!”

Óriási örömünnep tört ki Belgrádban a parlament közelében gyülekező tömegben, amikor az országot összesen tizenkét éven át, kormányfőként majd elnökként irányító Aleksandar Vučić bejelentette: pártja vereséget szenvedett a szerb parlamenti választásokon, a győzelmet pedig a két évvel ezelőtti tiltakozási hullámból kiemelkedett Egyetemista Lista – az Egyetemisták Győznek (SL) szerezte meg.

A helyszínen görögtüzek égnek, a tömeg körtáncot jár, Vučić neve sok káromkodós rigmusban visszhangzik, de a legtöbbször az a szó hallatszik, hogy „győztünk”.

Egy kabrió BMW-ben ülő férfi és két nő azt mondta, amikor megtudták, hogy Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) vereséget szenvedett, sírtak. „Végre elmennek ezek a bűnözők, szabadok vagyunk” – mondta a férfi.

Ezzel váratlanul gyorsan oldódhat a feszültség, amelytől sok elemző tartott a választások előtt, attól félve, hogy bárhogy is alakul a választás, a vesztes fél nem fogja elfogadni az eredményt. Erre utalt a nagy rendőri készültség is a szerb fővárosban, ahol sok középületet kordonokkal vett körbe a rendőrség.

A helyszíni tudósítás szerint alapvetően békés a helyzet, bár vannak kisebb csoportok, amelyeknek a tagjai a kordonok bontásán vezetik le frusztrációjukat. A rendőrség azonban nem avatkozott közbe, a kordonok elbontása nem vezetett összetűzéshez, a rendőrség ötven–száz méteres távolságból nézte az akciót. Ott pedig, ahol közel kerültek egymáshoz, a rendőrök utat nyitottak, sok ünneplő tüntető kezet fogott velük.

Belgrádban az ünneplő tömeg nagy része este tíz után a Slavijához vonult, ahol az egyetemisták legnagyobb tüntetései voltak. Ez egy nagy körforgalom, több autós is megállt itt az autójával, többen hangszóróikat felhangosítva az egyetemisták tüntetéseinek ikonikus dalát játsszák le, a tömeg pacsizik velük.

Nem csak Belgrád utcái teltek meg ünneplőkkel: Szerbia számos más városában, Nisben és Szabadkában is győzelmi szlogeneket skandáló tömegek vonultak utcára – „Vučićnak annyi”, „Győzelem, győzelem!”, „Nincs többé SNS!”

Ezt is kedvelheted