Lula azzal kampányol, hogy Trump gyarmatosítaná Brazíliát
Rövid kampányvideóban vádolta meg az Egyesült Államok gazdasági érdekeinek kiszolgálásával választási ellenfelét Brazília jelenlegi elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva. Az állítás szerint Donald Trump meg akarja szerezni az ország természeti erőforrásait, és gyarmatosítaná Brazíliát, ezért támogatja Lula kihívóját, Flávio Bolsonarót.
A reklám narrátora szerint Flávio Bolsonaro Trump jelöltje. Lula az X közösségi médiaplatformon Bolsonaróról megjelent bejegyzésében azt írta, ellenfele át akarja adni az ország természeti erőforrásait az Egyesült Államoknak, és ha rajta múlik, Brazília ismét gyarmattá válik.
Az amerikai külügyminisztérium korábban alaptalannak nevezte azt a vádat, amely szerint be akarnak avatkozni a október eleji brazil választásokba. Lula a héten az ENSZ közgyűlésén is arról beszélt, hogy országa nem engedi, hogy külső vagy belső szereplők befolyásolják a választók akaratát.
A vádakat nemcsak a brazil elnök és pártja fogalmazta meg: az amerikai Kongresszus 31 demokrata képviselője csütörtökön levélben bírálta Marco Rubio külügyminisztert, mondván, a Trump-adminisztráció diplomáciai, gazdasági és politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni a brazil választást. A törvényhozók szerint ezt támasztják alá a Brazíliára kivetett 25 százalékos vámok, valamint az, hogy az Egyesült Államok két állami tisztviselőt akart Brazíliába küldeni a választási rendszer vizsgálatára. Nekik végül nem adott beutazási engedélyt a helyi kormány.
A brazil elnökválasztás első fordulóját október 4-én tartják, és ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, október 25-én második fordulót rendeznek. A közvélemény-kutatások szoros versenyt jeleznek Luiz Inácio Lula da Silva és Flávio Bolsonaro között. A brazil legfelsőbb bíróság korrupció és pénzmosás gyanúja miatt indított vizsgálatot a korábbi elnök, Jair Bolsonaro fia, Flávio ellen.