Az óraátállítás eltörlése még mindig várat magára, idén lendületet kaphat

által Christian M.
Az óraátállítás eltörlése még mindig várat magára, idén lendületet kaphat

Egyre többen sürgetik az óraátállítás eltörlését az EU-ban

Több mint negyven európai parlamenti képviselő kérte, hogy az uniós tagállamok közlekedési miniszterei haladjanak végre az óraátállítás eltörlésével – számolt be a Local.

Az Európai Bizottság már 2018-ban javasolta, hogy vessenek véget az évi kétszeri óratekergetésnek. A javaslatot azóta sem vonták vissza, annak ellenére, hogy a magyar médiában időről időre felbukkanó állítás ezt sugallja.

A két döntéshozó uniós testület közül az Európai Parlament már 2019-ben kialakította álláspontját. A tagállami miniszterek Tanácsa – 2024-ben soros magyar elnökséggel – azonban még mindig nem jutott el idáig. Így e hét vasárnap ismét át kell állítani az órákat, a biológiai óránkat is beleértve.

A spanyol kormány 2025-ben ugyan napirendre tűzte az ügyet, de azóta érdemi előrelépés nem történt. Most tizenöt tagállamból és hat frakcióból érkező EP-képviselők csoportja szólította fel a közlekedési minisztereket, hogy legalább egy ütemtervig jussanak el a haladás érdekében.

Peter Liese EP-képviselő szerint a megegyezés hiánya azt mutatja, hogy az Európa-szerte aggasztó problémákat gyakran nem az európai intézmények, hanem a tagállami illetékesek okozzák.

Amikor 2024-ben a soros magyar elnökséget kérdezték az ügyben, az az Európai Bizottságra mutogatott, és egy hatástanulmányt kért számon rajta. Egy évvel később az uniós testület jelezte, hogy már több tanulmányt is az asztalra tett.

Liese szerint a tagállami kormányok nyolc évig csupán kifogásként használták a hatástanulmány hiányát arra, miért képtelenek tenni valamit a javaslattal, és úgy véli, ez az érv csak ürügy.

A képviselő szerint az Európai Bizottság év végéig elkészít egy újabb dokumentumot, ezt X-en is megerősítette. Ezt követően a közlekedési minisztereknek végre foglalkozniuk kell a kérdéssel.

Ezt is kedvelheted