Csatatérré vált a város, a Sztálin-szobrot a Nemzeti elé húzták, a tömeg csákányozza

által Christian M.
Csatatérré vált a város, a Sztálin-szobrot a Nemzeti elé húzták, a tömeg csákányozza

„Az egész város olyan, mint egy csatatér” – egy 15 éves lány levele az 1956-os forradalom napjaiból

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei jól dokumentáltak, számtalan visszaemlékezés és történészi munka dolgozta fel az intenzív, szűk három hetet. Arról viszont kevesebbet tudunk, hogy mindezt hogyan élték meg az átlagemberek, akik hirtelen az események sűrűjében találták magukat. Egy olvasónk, Tamás Alexa juttatott el a szerkesztőséghez egy levelet, amelyet a nagymamája, Patke Judit írt a forradalom kitörése után két nappal, 1956. október 25-én.

Az akkor 15 éves Patke Judit iskolásként került a budapesti utcákat ellepő tömegbe, és élményeiről a család visszaemlékezése szerint az éppen akkor üdülő édesanyjának számolt be egy levélben. A levél valószínűleg sosem került postára, mert ahogy az utóiratából is kiderült, a család kifogyóban volt a pénzből, és mire feladhatták volna, az anya is hazatért az üdülésből. A levelet megőrizték kordokumentumként, amely a forradalom mozzanatai mellett a mindennapi élet nehézségeit is felvillantja.

A levél szerint kedden az egész iskola lázban volt, mert telefonáltak, hogy az egyetemistáknak és középiskolásoknak kötelező fél háromra az iskolájuk előtt gyülekezniük, majd a Margit hídnál összetömörülve a Bem szobor elé vonulniuk. A diákok elindultak, a Váci utcáig csendesen haladtak, aztán sokan csatlakoztak hozzájuk, és a Rákóczi úton elkezdődött a jelszavak ordítozása. A szerző szerint ha ezeket május elsején kiabálták volna, nem ellenforradalmároknak, hanem inkább ostobáknak tartották volna őket. Többek között azt skandálták: „Nagy Imrét kormányba, Rákosit a Dunába”, „Le a Sztálin szoborral”, „Minden ország katonája, menjen saját hazájába”, és a legnagyobb sikert a „Nem tanulunk oroszul” aratta. A menet a Bem térre ért, ahol laktanya volt; a katonákat tapssal köszöntötték, és azt kiáltották nekik: „Magyar baka, magyar ruha” és „Kimenőt a katonáknak”. A téren valaki beszélni kezdett, de a szerző nem látta és nem is hallotta, csak a Himnusz és a Kossuth-nóta elhangzásából tudta meg, hogy vége. Hazafelé a tömegetől nem lehetett közlekedni, a Parlament előtt pedig az emberek „Le a vörös csillaggal” kiáltásokkal viselkedtek őrjöngőkként. Végül egy trolin utazva értek haza, hét órára, négy és fél óra gyaloglás után.

Az éjszaka lövésekkel telt, de a szerző nyugodtan aludt. Reggel fél hétkor kiment a kapuba; sűrű köd volt, a reggel csendjét sorozatok hasították meg. Motoros katonák és ÁVH-sok cikáztak folyamatosan, a körúton hatalmas barikádokat emeltek az utca felszedett köveiből és sínekből. Dolgozni senki nem ment, mindenki kenyér nélkül állt; a bátrabbak elmerészkedtek az éjjel-nappali közértbe, de olyan fejetlenség uralkodott, hogy egy kilogramm kenyér helyett két pakli cigarettát adtak. A családnak szerencsére volt ennivalója: az apa tíz rétest, tíz deka szalámit és egy büffé-kenyeret hozott, emellett volt még kis kenyerük is. Újság nem jelent meg, mert a Szabad Népet elfoglalták az ellenforradalmi csapatok, és az összes ablakát belőtték.

A levél szerint az egész város olyan, mint egy csatatér: a Sztálin szobrot daruval a Nemzeti elé húzták, és mindenki, aki odafér hozzá, rúg egyet rajta, közben folyamatosan csákányozzák. A horizont ég, az orosz könyvek égnek, a Nemzeti Múzeum háromszor gyulladt meg. Az utcákon alig lehet járni a felborított villamosoktól és elégetett autóktól, az élelmiszerboltokat teljesen kifosztották, a Hungária és a Híradó tönkrement. A Sörszanatóriumba be sem lehet menni. Az egyik vállalat vezetőjébe két golyót lőttek, de még nem halt meg. Kijárási tilalom van, ennek ellenére rengetegen vannak kint; este hatkor bezárják a kapukat, és reggel hatig zárva maradnak. Rengeteg a halott, autóbuszokkal hordják őket. Hatalmas páncélautók és T–34-es tankok járnak az utcákon, nyomuk látszik. Az apa úgy jár vásárolni, hogy a feje fölött vagy mellette golyók süvítenek el. A szerző kéri édesanyját, ne aggódjon miattuk, a bajoktól eltekintve nincs semmi bajuk. Reményét fejezi ki, hogy a helyzet enyhül Nagy Imre minisztertanácsi elnökké választásával; Gerőt leváltották, és az utcán gyilkosnak kiabálják, a párt főtitkára jelenleg Kádár János. Az utóiratban arról ír, hogy az apának egy fillérje sincs, a fizetést csak akkor adják ki, ha dolgoznak, de ahogy kiadják, rögtön elmegy vele a postára, és feladja a levelet.

Ezt is kedvelheted