Több humanoidrobot-gyártó is tőzsdére készül Kínában, az állam fékezné a lelkesedést
Legalább fél tucat humanoid robotokat gyártó vállalat tervez tőzsdére lépni Kínában, köztük a Deep Robotics és az X Square Robot. A helyi szabályozó hatóságok ugyanakkor fékezni próbálják a befektetői lelkesedést, miután egy korábbi félresikerült tőzsdére lépés elbizonytalanította őket abban, hogy a meredeken emelkedő cégértékelések és az állami támogatású projektekhez kapcsolódó bevételek valóban tükrözik-e a piaci keresletet.
Peking stratégiailag fontos, feltörekvő iparágként támogatja a „megtestesült intelligenciát”, vagyis azokat a mesterséges intelligenciákat, amelyek nemcsak érzékelik, de interaktálni is képesek a körülöttük lévő fizikai világgal. Ez jelentős befektetéseket vonzott az iparágba a helyi önkormányzatok és a magánbefektetők részéről. Sok korábbi, hagyományos ipari robotokat gyártó cég egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a humanoid robotokra, miközben a startupok cégértékelése is emelkedett. Egyes alapítók néhány hét alatt több tucat potenciális befektetőt vonzottak be.
Egyes projektek értékelése azonban már 30–50 százalékkal is visszaesett. Miután a humanoid és négylábú robotokat gyártó Unitree Robotics egy hónappal ezelőtt tőzsdére lépett, több mint ötszörösére emelkedett a részvényeinek ára, a csúcshoz képest azonban azóta már 55 százalékot zuhant.
Épp ezért Kína most lassítani próbálja a humanoid robotokat gyártó cégek tőzsdére lépését, hogy némileg lehűtse a befektetői lelkesedést. Míg az egyik forrás szerint teljesen leállították ezeknél a cégeknél a tőzsdére lépési folyamatot, más arról beszélt, hogy nincs szó hivatalos tiltásról, inkább csak lassítani próbálják az ágazatot. Más források szerint a kínai hatóságok nemrég jelezték a befektetési cégeknek és vállalatoknak, hogy magasabbra teszik a mércét a humanoid robotokat gyártó vállalatok tőzsdei engedélyezésénél.
Egy forrás szerint a hatóságok különösen azt vizsgálják, hogy fenntarthatóak-e a helyi önkormányzatok által támogatott projektekből származó bevételek. Néhány cégnek jelentős bevételt termeltek a robotok betanítására szolgáló adatgyűjtő központok, valamint azok a vegyes vállalatok, ahol a befektetések 80-90 százaléka helyi önkormányzatoktól érkezett. Ezek a projektek olyan megrendeléseket biztosíthatnak, amelyek alátámasztják a cégek piaci értékelését, a szabályozók azonban nem biztosak benne, hogy ez tényleg tükrözi-e a független befektetői keresletet.