Balásy Gyula eladta milliárdos médiaügynökségét
Balásy Gyula szeptember 30-án eladta a Media Dynamics Kft. száz százalékos tulajdonrészét Kapitány (Tóth) Orsolyának – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvántartásából. A médiaügynökség a napokban közleményt adott ki az ügyletről, amelyben úgy fogalmaztak, hogy lezárult a májusban bejelentett menedzsment-kivásárlás, amelynek eredményeként az eddigi vezetés vette át a vállalat tulajdonjogát. A közleményben azonban Balásy Gyula neve nem szerepelt, jóllehet Kapitány közvetlenül tőle vásárolta meg a 47 főt foglalkoztató céget.
A Media Dynamics visszakerült egyik alapítójához: az ügynökséget Kapitány és az azóta elhunyt Hantosi Bálint reklámszakember alapította 2016-ban. Kapitány korábban Simicska Lajos reklámcégének, az I.M.G.-nek volt az ügyvezetője, ahonnan több nagy piaci ügyfél is követte az új vállalkozásához, amelyet 2018 végén adott el Balásynak.
A cég látványos növekedésnek indult: a 2018-as 151 millió forintos nettó árbevétele 2019-re már 7,1 milliárd forint fölé ugrott, 2024-ben 12,86 milliárd, tavaly pedig 16,29 milliárd forint volt. A Media Dynamics piaci és kormányközeli ügyfelekkel egyaránt dolgozott, többek között a Lidl, a Spar, a Provident, a Richter, az MBH, a One Magyarország és a TV2 megbízásain.
A cég 2019 és 2025 között több mint 3 milliárd forint nyereséget termelt, bár a profit éveken át a társaságban maradt. 2024-ben 510 millió forint osztalék kifizetéséről döntöttek. A médiaügynökség tavaly 815 millió forintos nyereséget ért el, ami az eredménytartalékba került.
A HVG május elején írta meg, hogy a cég ügyvédei megkeresték Fonyó Károlyt, Simicska Lajos egykori üzlettársát a társaság megvásárlásának lehetőségével. Fonyó a megkeresést nem méltatta válaszra, Kapitány pedig nem válaszolt a lapnak.
Mindez azokban a hetekben történt, amikor Balásy üzleti birodalma is megingott. A választás után Balásy több cégét és magántőkealapokban lévő 20 milliárd forintnyi vagyonát is felajánlotta az államnak, a felsorolásból azonban a Media Dynamics kimaradt. Magyar Péter először elzárkózott az átvételtől, később mégis megkezdődött a cégcsoport jogi és pénzügyi átvilágítása. A miniszterelnök később úgy pontosította a kormány szándékát, hogy nem a cégeket akarják átvenni, hanem azt vizsgálják, van-e bennük visszaszerezhető közpénz.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozása Balásy több cégét is érintette: számlákat zároltak és pénzt foglaltak le. A NAV májusban három céggel szemben végrehajtást indított, amelyeket nyár közepére megszüntettek, miután a számlazárolásokat részben feloldották, és a cégek rendezni tudták tartozásaikat. Szeptemberben a Tudományos és Technológiai Minisztérium közölte, hogy a tárca átvilágítása során feltárt ügyek miatt hat feljelentést tettek, amelyek közül három Balásy Gyula cégeihez kapcsolódik.
A Media Dynamics is részesült az állami kommunikációs megbízásokból: a szintén Balásyhoz tartozó New Land Mediával közösen dolgozott az állami Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Visit Hungary és a Kisfaludy2030 turisztikai kommunikációján. A két cég 2025 februárjában 24 milliárd forintos keretmegállapodást kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal. Ennek terhére a Visit Hungary márciusban 7,5 milliárd, májusban pedig 7,7 milliárd forint értékű munkát rendelt meg tőlük. Decemberben újabb, 18 milliárd forintos szerződést kötöttek a két céggel a Visit Hungary médiaügynökségi és kutatási feladataira, amely 2027 közepéig szólt volna.
A választás után a munka folytatása bizonytalanná vált: a Visit Hungary szerint a New Land Media júliusban jelezte, hogy a számlazárolások és a pénzügyi nehézségei miatt már nem képes ellátni a szerződésben vállalt feladatokat. A turisztikai társaság ezért szeptemberben új közbeszerzést indított a munkák elvégzésére. A New Land Media ezt megtámadta, arra hivatkozva, hogy a korábbi keretmegállapodás továbbra is érvényes, és a cég kész a teljesítésre. A Visit Hungary ezt elutasította.
Kapitányék október eleji közleménye szerint a tulajdonosváltás után folytatják a teljes körű médiaügynökségi tevékenységet a Media Dynamicsnál, emellett digitális szolgáltatásokkal bővítenének, és belépnének a tartalomszolgáltatás, a tartalomgyártás és a kreatív ipar területére is.