Tényleg nem látták a kék színt az ókoriak?
William Ewart Gladstone, aki négyszer töltötte be Nagy-Britannia miniszterelnöki posztját, nem csupán politikai pályafutására fordított energiát, hanem szenvedélyesen érdeklődött a klasszika-filológia iránt is. Egyetemi évei alatt foglalkozott a görög irodalommal, és politikai pályafutása alatt kiadott egy háromkötetes művet, melyben az ókori görögök színérzékeléséről fejtette ki nézeteit. Ő azzal sokkolt, hogy állítása szerint a görögök színvakok voltak, amit azzal támasztott alá, hogy megszámolta a színek nevét a homéroszi eposzokban. A fekete több mint 200-szor, a fehér 100 alkalommal, míg a kék egyáltalán nem fordul elő. Gladstone következtetése az volt, hogy a görögök színérzékelése az archaikus korban még csak részlegesen alakult ki.
Ez a megállapítás a korabeliek számára hitelesnek tűnt, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a kék színről a homéroszi alakok szóltak, hanem bizonyos kifejezések is a kék tárgyakra utaltak. A tenger jelzője például gyakran a „borszínű” kifejezéssel fordítódik, amely a bor színére utal, és az ókori szövegekben jellemzően a háborgó tengert jelzi. Ezért a kék szín leírása a tenger kapcsán egy állapotot tükröz, nem színbeli jellemzőt.
Glaukosz és Küaneosz
Homérosz műveiben két kifejezés, a küaneosz (sötétkék) és a glaukosz (világoskék) is megjelenik, de érdekes módon ezek a kék tárgyak leírására használt szavak, mégis sok esetben sötétséget vagy világosságot fejeznek ki, nem pedig a színintenzitást. A küaneoszt például Zeusz szemöldökéről, a delfin bőréről és gyászolók ruhájáról említik, míg a glaukosz már inkább a világos, fénylő dolgokra vonatkozik, mint Athéné szeme. Ezen szavak használata zavarba ejtő a modern olvasók számára, hiszen a tenger mellett az ég is „bronz” vagy „vas” színűként jelenik meg.
Gladstone később finomította meglátásait, jelezve, hogy bár nem biológiai értelemben beszélt színvakságról, a görögök a színeket másképp értelmezték, mint ahogyan azt ma tesszük. Nem az árnyalatok mentén csoportosították a színeket, hanem a fényességük alapján. Bármennyire is lekötötte a politikai pálya, tudományos érdeklődése nem halt el, és sokan folytatták a színek ókori előfordulásának kutatását. Lazarus Geiger német kutató például arra a következtetésre jutott, hogy a kék szín neve gyakorlatilag hiányzik számos ősi nyelvből, beleértve a védikus himnuszokat és a Koránt is.
A nyelv és színérzékelés kapcsolatának felfedezése
Geiger a nyelv és gondolkodás összefüggéseit is kutatta, és megfigyelte, hogy a színérzékelés fejlődése is evolúciós folyamat, amely a nyelv fejlődésével párhuzamosan halad. Különböző színek megnevezésének megjelenése hierarchikus, ahol először a világos és sötét megkülönböztetése, majd később a vörös és az azt követő színek jönnek. A biológiai kutatások azonban ellentmondtak Geiger elméletével, mivel kiderült, hogy az emberek egyszerre képesek érzékelni a kék színt, amelyre erősebb színérzékelési receptorok is megjelentek.
Érdekes, hogy a nyelvészek és etnográfusok ellentmondásos nézetekkel álltak elő a színek meghatározásakor. Különböző népek eltérő határokat húznak a színek között, és míg egyes kultúrákban a kék és zöld színeket egy kategóriába sorolják, a nyugati nyelvekben ezek elkülönülnek. A színek elnevezésének ez a sokszínűsége számos kutatás alapját képezte, amely a színérzékelés és a nyelv közötti összefüggések feltárására irányult.
A nyelvi kategóriák evolúciója
Brent Berlin és Paul Kay, két ifjú antropológus a Berkeley Egyetemről, új irányt mutattak a nyelvi kutatásban, amikor alapos vizsgálatokba fogtak a nyelvek színkategóriáinak hierarchikus elrendezéséről. Könyvükben, a „Basic Color Terms”-ben azt állították, hogy a színek elnevezése nyelvi szabályszerűségeket követ. Az ő kutatásukból kiderült, hogy a nyelvek alapszavai szigorúan hierarchikus rendben jelennek meg; minden nyelvben fellelhető a fekete és a fehér, és ha csupán három szín van, akkor az a vörös, míg ha öt, akkor már szerepel a kék.
Magyar nyelv esetében a helyzet különleges, mivel itt a vörös és a piros szavak egyaránt alapvető színneveknek számítanak. Ez lehetővé teszi, hogy a magyar nyelv az alapszavak tekintetében a legtöbbet tárolja – tizenkét szót, míg más nyelvek csak hat vagy hét színnevet képesek felmutatni.
A nyelvi kutatások folytatásává válhat, ahogy a modern nyelvészet és antropológia új megközelítései segítik elő a nyelvi és gondolkodási folyamatok közötti kapcsolatok megértését. Ezen találmányok tükrözik a színészlelés más-más kultúrákban történő kibővített értelmezését és elfogadottságát.
Forrás: telex.hu/eszkombajn/2025/12/30/tenyleg-nem-lattak-a-kek-szint-az-okoriak
