A demokratáké Virginia egyik szenátori helye
Az Egyesült Államok keleti felén több államban bezártak a szavazókörök, és az első projekciók is megérkeztek. Virginia államban a hírcsatorna előrejelzése szerint a demokrata párti Mark Warner szerezte meg az egyik szenátori mandátumot, miután legyőzte republikánus kihívóját, Bert Mizusawát. A projektció azonban még nem tekinthető hivatalos végeredménynek.
Warner győzelme önmagában nem számít meglepetésnek: sorozatban negyedszer nyerte el Virginia egyik szenátori székét. A politikus korábban az állam 69. kormányzója volt, 2008-ban került be a szenátusba, ahol jelenleg a hírszerzési bizottság elnöki tisztségét tölti be.
A szavazókörök bezárása és az első előrejelzések a választási éjszaka kezdetét jelzik, a képviselőházi és szenátusi versenyek eredményei pedig fokozatosan válnak ismertté az egyes államokban.