Új nyomozás indult Pier Paolo Pasolini meggyilkolásának ügyében
Ötvennégy évvel a gyilkosság után és két sikertelenül lezárult vizsgálatot követően az olasz hatóságok új eljárást indítanak Pier Paolo Pasolini meggyilkolásának ügyében. A római ügyészség azt követően döntött az új nyomozás megindításáról, hogy Stefano Maccioni ügyvéd egy beadványban azt állította: nemrég felfedezett archív felvételek és egyéb bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyilkosság éjszakáján a fiú, aki eredetileg magára vállalta a bűncselekmény elkövetését, nem volt egyedül.
Maccioni ügyvédként korábban Pasolini egyik unokatestvérét is képviselte, most viszont David Grieco filmrendező és Giovanni Giovannetti író képviseletében jár el. Az ügyvéd arra buzdít mindenkit, hogy aki eddig nem ismert információkkal rendelkezik, lépjen elő és szólaljon meg. A nyomozás újraindítására irányuló, 2016-ban és 2023-ban benyújtott korábbi kérelmeket az ügyészség elutasította.
A gyilkosság éjszakája
Az 1975. november 1-jéről 2-ára virradó éjjel brutálisan meggyilkolták Pier Paolo Pasolini olasz filmrendezőt Rómában. Az elismert művész ekkor 53 éves volt, filmjei mellett regényeket is írt, valamint baloldali politikai értékvállalásáról is híres volt. Megölésének másnapján egy 17 éves fiút, Pino Pelosit megtalálták, amint Pasolini autóját vezette – a járművel a merénylet során többször is áthajtottak az áldozaton.
Pelosit börtönre ítélték, de harminc évvel később, 2005-ben egy tévéinterjúban visszavonta a vallomását, mondván, hogy azt nyomás alatt tette. A férfit 1983-ban feltételesen szabadlábra helyezték, 2017-ben, 58 évesen rákban halt meg.
Ellentmondásos ítélet
Az ügy további érdekessége, hogy amikor kimondták Pelosi bűnösségét, eredetileg az szerepelt az ítéletben, hogy nem volt egyedül, és ismeretlen személyek tartózkodtak vele. A fellebbviteli bíróság azonban később nem látta indokoltnak a megállapítást, miszerint tettestársak is voltak, ezért ezt a részt kivették az ítéletből, mert nem tudták bizonyítani. A most jóváhagyott új eljárás erről fedhet fel új részleteket.