Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték

által Christian M.
Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Boldog Istvánt

Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék Boldog Istvánt, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét. Az ítélet szerint Boldog leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat. Öt évre eltiltották a közügyektől, pénzbüntetést kapott, valamint 6,6 millió forint vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.

A bíróság szerint Boldog bűnös bűnsegédként elkövetett kétrendbeli hivatali vesztegetés elfogadása, kétrendbeli vesztegetés elfogadása, valamint kétrendbeli versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban. Az ítélet előtt Boldog azt mondta, arra számít, hogy fel fogják menteni, mert nem követett el semmilyen bűncselekményt. Ha mégis elítélnék, akkor az ígérete szerint felebbezni fog a döntés ellen, és a végsőkig harcol az igazáért.

A bíróság bűnösnek mondta ki az ügy másodrendű vádlottját, Fehér Petrát, a Fidesz korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei és törökszentmiklósi önkormányzati képviselőjét is, aki Boldog táskás embereként lett ismert. Az öt évre kiszabott börtönbüntetésébe beleszámították az előzetes letartóztatását is. Boldog másik intézője, K. Péter három év börtönbüntetést kapott. Az ügy további vádlottjait is bűnösnek találta a bíróság, a kilencedrendű vádlottat azonban felmentették a vádpontok alól.

A bíróság indokolása szerint törvénytelen visszaosztási rendszer működött Boldog Jász-Nagykun-Szolnok megyei választókerületében. A bíró szerint a nyomozati anyagok alapján teljesen egyértelmű, hogy nem elszigetelt esetekről volt szó, hanem rendszerszinten működött a visszaosztás. A nyomozás a jobb bizonyíthatóság érdekében csak a cserkesszőlösi ügyre koncentrált, de az anyagok szerint más települések és más vállalkozók is érintettek lehettek.

Ezt is kedvelheted