Michelisz harmadikként vág neki a TCR World Tour szezonzáró szakaszának

által Christian M.
Michelisz harmadikként vág neki a TCR World Tour szezonzáró szakaszának

Michelisz a harmadik helyről várja a TCR World Tour-szezon hajráját

Michelisz Norbert a szombati ötödik helyezése után magyar idő szerint vasárnap hajnalban is egy ötödik hellyel folytatta a TCR World Tour-szereplését a csengtui hétvégén. A magyar túraautós a fordított rajtrácsos futamon két helyet javított a rajtpozíciójához képest.

A hétvége harmadik, utolsó futamán a rajt után nehéz helyzetbe került: két Geely-pilóta, Ma Csing-hua és Thed Björk is szorongatta, előbbivel koccant is, így a nyolcadik helyre esett vissza, és végül ebben a pozícióban ért célba.

A csengtui hétvégét a Geely uruguayi versenyzője, Santiago Urrutia zárta a legjobb eredménnyel: megnyerte az első és a harmadik futamot, emellett egy harmadik helyet is szerzett a fordított rajtrácsos versenyen, az időmérőn pedig a harmadik leggyorsabb volt. Összesen 90 pontot gyűjtött, és a szezon utolsó két versenyhétvégéje előtt abszolút bejelentkezett a bajnoki címre. Urrutia így már csak 23 pontra van a pontversenyt vezető Mikel Azconától.

A különbség kisebb is lehetne, de Azcona az utolsó métereken még egy helyet mentett a harmadik versenyen: Aurélien Comte mellett ment el a célegyenes legelején, ezzel plusz két pontot szerezve.

Két fordulóval a szezon vége előtt Azcona 373 ponttal vezeti az összetettet, mögötte Urrutia áll 350, majd Michelisz 322 ponttal. Az élmezőnyben még Yann Ehrlacher (303), Thed Björk (289) és Comte (272) kap helyet.

A folytatás egy hét múlva következik, szintén Kínában, Csöcsiangban, ismét három versennyel.

Ezt is kedvelheted