Nyílt levélben álltak ki a Ferencváros sportolói Kubatov Gábor mellett
Nyílt levél jelent meg a Ferencváros hivatalos honlapján, amelyben a klub közel kilencven egykori és jelenlegi sportolója, edzője állt ki Kubatov Gábor mellett az október 27-i tisztújító közgyűlés előtt.
A levél aláírói között szerepel Nyilasi Tibor, Gera Zoltán és Lisztes Krisztián is, akik szerint nem kevesebb, mint a Fradi jövője lesz a tét. „Sokan vagyunk, akik élénken emlékszünk arra, mekkora bajban voltunk, amikor 2011-ben Kubatov Gábor átvette a Ferencváros vezetését, majd elnökként egy spekulánsok által gonoszul manipulált vészhelyzet után az őt megillető helyre emelte a Fradit” – olvasható a levélben. Hozzátették: ellenségei sem vitathatják, hogy vezetésével a klub új virágkorát éli.
Az aláírók fontosnak tartották megjegyezni, hogy Kubatov előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes, és ő is a lelátóról érkezett. „Arról nem is beszélve, hogy nála és nálunk a sorrend sohasem változott és nem is változik soha: első a klub, második a csapat, harmadik az egyén” – írták.
A levél valójában a tervezett törvénymódosítás ellen tiltakozik, amely szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a sportban. A tervezet alapján a jövőben nem tölthetnének be vezető tisztséget a sportszövetségeknél és a nagyobb, 500 főnél több sportolót foglalkoztató sportegyesületeknél a politikai vezetők. Az összeférhetetlenség a politikai tisztség megszűnésétől kezdve négy évig állna fenn. Ez érintené a Ferencvárost vezető Kubatov Gábort is, aki májusig a Fidesz országgyűlési képviselője volt.
Az aláírók állításuk szerint nem kívánnak politizálni. „Bennünket az elnök személye érdekel, márpedig Kubatov Gábor bizonyította hűségét, hozzáértését, hiszen a Fradit nem csak honi, hanem nemzetközi szinten is elismerést és tiszteletet megillető helyre emelte” – fogalmaztak. Szerintük a Ferencváros nem csak az ország, hanem a nemzet legnépszerűbb, legfontosabb klubja, ezért most összefogásra, összetartozásra van szükség. „S össze is fogunk” – zárták a levelet.
A tervezett törvénymódosításra korábban három mondatban reagált Kubatov. „A mi szerelmünk a Ferencvárossal egy életre szól. Holmi jogszabályokkal nem lehet széttépni! Küzdeni mindig, feladni soha!” Azt már korábban jelezte, hogy az októberi tisztújításon ismét elindulna.
Kubatov neve az utóbbi hónapokban a 25 milliárd forintos Fradiváros-projektben is előkerült, az ügyben már a rendőrség nyomoz.