Fegyelmi eljárás indult Cristiano Ronaldo ellen

által Christian M.
Fegyelmi eljárás indult Cristiano Ronaldo ellen

Fegyelmi eljárás indult Cristiano Ronaldo ellen

A portugál szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, amiért a 41 éves világsztár elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát. A fegyelmi eljárással párhuzamosan a szövetség ideiglenesen fel is függesztette a játékost.

Ronaldo azután hagyta ott a csapat edzőtáborát, hogy összeveszett az új szövetségi kapitánnyal, Jorge Jesusszal. Eredetileg arról volt szó, hogy Ronaldo csak a hazai Nemzetek Ligája-meccseken lép pályára, a Norvégia elleni mérkőzés előtt azonban mégis azt közölték vele, hogy beteszik 30 percre. Végül mégsem cserélték be, amit a játékos megalázónak tartott.

Az esetet követően megbeszélést folytattak a kapitánnyal, és abban egyeztek meg, hogy Jorge Jesus a nyilvánosság előtt vállalja: hibát követett el. Erre azonban nem került sor, ami miatt Ronaldo összecsomagolt, és magángéppel otthagyta a csapatot.

A focista később bocsánatot kért, amiért cserben hagyta társait, és azt nyilatkozta, hogy vállalja a felelősséget tettéért. „A büntetésre rászolgáltam, súlyosbító körülmény, hogy én vagyok a csapatkapitány. Tudom, hogy a tetteimnek minden esetben következménye lesz. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak” – áll a közleményében.

A Szaúd-Arábiában futballozó Ronaldo még nem zárta le válogatottbeli pályafutását: szeretne játszani a 2027-es Európa-bajnoki selejtezőkön is, ha számítanak rá.

A portugál csapat Ronaldo nélkül is jól szerepel a Nemzetek Ligájában: négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel áll, és biztosan ott lesz a negyeddöntőben. November 14-én Dániával, három nappal később pedig Wales-szel játszanak.

Ezt is kedvelheted